A Brontë nővérekről neveztek el egy teret Brüsszelben
2020. július 8. 11:55 MTI
A romantikus regényirodalom két fontos szerzőjéről, az angol Brontë nővérekről nevezték el Brüsszel egyik terét, Charlotte és Emily Brontë ugyanis számos szállal kötődött a belga fővároshoz.
Korábban
Hosszú történet
Mint a BBC hírportáljának beszámolója felidézte, az írónők hosszú ideg éltek a belga fővárosban.
Charlotte és Emily 1842-ben érkezett Angliából Brüsszelbe, hogy fejlesszék franciatudásukat, és jobban tudják tanítani a nyelvet.
A 19. századi írónők tiszteletére Brüsszel Koekelberg negyedének egy tere kapta most a Place des Soeurs Brontë nevet.
A tiszteletadás egyben annak a törekvésnek is megfelel, hogy a negyed utcái és közterei közül több viselje nők nevét.
"A Brontë tér az első lépés ebben a kezdeményezésben. Koekelbergben a nővérek a 21. század úttörői lesznek, éppen úgy, ahogy a 19. században azok voltak" - fogalmazott Helen MacEwan, a The Brontës in Brussels (A Brontëk Brüsszelben) című, 2014-ben megjelent könyv szerzője.
Charlotte a várost Villette című regényében örökítette meg, amelynek főhőse egy szegény lány, aki egy külföldi bentlakásos iskolában helyezkedik el angoltanárként.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.