Egy pohár keverttel locsolták meg a leendő szentesi Őze Lajos Emlékház időkapszuláját
2020. április 28. 19:43 MTI
Elkezdődött az Őze Lajos Emlékház kialakítása Szentesen, az intézmény alapkövét hétfőn, a színész születésének 85. évfordulóján rakták le.
Korábban
Őze Áron, Őze Lajos fia az ünnepségen hangsúlyozta, az emlékház sehol máshol nem állhat, mint Szentesen, édesapja szülővárosában.
A munkálatok kezdetét jelképező időkapszulába került Ady Endre Az ős Kaján című versének egy részlete, amelyet Őze Lajos egész élete során igyekezett minél jobban elmondani, és helyet kapott benne egy birkakolomp is, amely egykor a színész szentesi szülőházának nyári konyhájánál lógott.
A fémhengert egy-egy pohár keverttel locsolták meg, az Őze Lajostól a Megáll az idő című film kocsmajelenetében elhangzó, azóta szállóigévé vált "Azért ezt a kevertet még nem tudták elrontani, mi?" mondatot felidézve.
Őze hatása
Nátyi Róbert művészettörténész, az állandó kiállítás vezető kurátora úgy fogalmazott, eljött az idő, hogy emlékház mutassa be a 20. század egyik legjelentősebb magyar színészének életútját.
A tárlaton szereplő relikviái - amelyek a család mellett az Országos Színháztörténeti Múzeumból érkeznek - közelebb hozhatják majd Őze Lajos alakját a látogatókhoz.
A korszerű muzeológiai technikák azonban ennél lényegesen többre is lehetőséget adnak: felidézik azt a hatást, amelyet Őze Lajos gyakorolt színészként a közönségre.
A Koszta József Múzeum új kiállítóhelye a tervek szerint október 21-én, Őze Lajos halálának évfordulóján nyílik majd meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap