Huszártalálkozó lesz a hétvégén Nyíregyházán
2019. augusztus 22. 16:39 MTI
Hagyományőrző huszárbandériumok díszmenetével, fiatal lovasok bemutatkozásával, fegyver- és mentési bemutatókkal várják az érdeklődőket a 16. Nyíregyházi Huszártalálkozón a hétvégén a szabolcsi megyeszékhelyen.
Korábban
A huszárságról mint a magyar hadtörténelem kiemelkedő fegyverneméről megemlékező első találkozót 1991-ben rendezték meg a huszártörténelem egyik kiemelkedő városában, azóta minden páratlan évben ebben a városba gyűlnek össze az egykori huszárok és leszármazottaik – idézte fel Bene János, a szervező Magyar Huszár Alapítvány titkára a programot ismertető szerdai sajtótájékoztatón.
A tizennyolc évvel ezelőtti első rendezvényen még ötszáz huszár sorakozott fel az eseménynek helyet adó Országzászló téren, idén már csak néhányan élnek közülük, egyikük a Bundásbokorban élő Tomasovszki Mihály és az idén 103 éves Juráncsik Antal Napkorról – mondta Bene János, hozzátéve, a legendás fegyvernemet idén már inkább a mintegy száz meghívott huszárutód – gyerekek, unokák és dédunokák – képviseli.
A szombati ünnepség beszédekkel kezdődik, majd a hagyományos katonai tiszteletadáson díszőrség állja körül a huszárszobrot, a debreceni dandár pedig díszsortüzet ad a háborúban elesettek tiszteletére. A hagyományos díszmenetben a honvédzenekar vezeti fel a hagyományőrző huszárbandériumok mintegy ötven lovasát: huszárok érkeznek többek közt Ózdról, Debrecenből, Sajóbábonyból, Nyírtelekről és Napkorról is.
A délutáni program a Sóstói Múzeumfaluban folytatódik, ahol lesznek rendőrségi, valamint közelharc- és technikai bemutatók, bemutatkoznak a lovasklubok ifjú lovasai, tűzoltási és mentési gyakorlatokat rendeznek, a nyíregyházi szablyavívó iskola tagjai pedig vívásoktatást is tartanak az érdeklődőknek. Vasárnap a huszár emlékkertben tartandó koszorúzással zárul a huszártalálkozó programja.
Nyíregyházán az 1870-es évektől több huszárszázad állomásozott. A nyírségi nagyvárosban 1891-ben adták át az akkori Osztrák-Magyar Monarchia egyik legkorszerűbb és legmodernebb lovassági laktanyáját; ebbe a kaszárnyába vonult be 1891. november 1-jén a híres császári és királyi 14. huszárezred. 1941 nyarán a keleti fronton esett át a tűzkeresztségen az akkori magyar királyi honvédség elit alakulatának számító nyíregyházi lovasdandár, Vattay Antal tábornok parancsnoksága alatt.
Az ő alárendeltségében lévő, Mikecz Kálmán őrnagy vezette IV. Hadik András huszárezred hajtotta végre a magyar hadtörténelem utolsó sikeres lovasrohamát. A tábornok nevét viseli a 2018 októberében Nyíregyházán megalakított MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred is, amelyben tartalékos katonák szolgálnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap