Rejtett csontkamrához vezetett a Vatikánban az 1983-ban eltűnt lány keresése
2019. július 16. 10:20 MTI
Rejtett csontkamrákat találtak a vatikáni temetőben, ahol a 36 éve eltűnt római kamaszlány, Emanuela Orlandi holttestét egy névtelen levél alapján keresve a múlt héten felnyitották két 19. századi német hercegnő sírját.
Korábban
A vatikáni német zarándoktemetőben (Campo Santo Teutonico) nyugvó hercegnők sírját nagy meglepetésre teljesen üresen találták, nemcsak a keresett lány, de még az elhunytak maradványai sem kerültek elő, ezért a vatikáni illetékesek kiterjesztették a keresést, és a sírok mögött, azoktól nem messze két rejtett osszáriumot fedeztek fel a padozat alatt.
A csapóajtó fedte üregekben, amelyek már a pápai német papi kollégium épületéhez tartoznak, emberi csontokat találtak. Mint a Vatikán szóvivője, Alessandro Gisotti a hétvégén közölte, a csontkamrákat gondosan lezárták, és azokat július 20-án szombaton, az eltűnt lány hozzátartozóinak jelenlétében fogják közelebbről megvizsgálni igazságügyi orvosszakértők.
Az 1983-ban, egy zeneóra után nyomtalanul eltűnt Emanuela Orlandinak, egy vatikáni alkalmazott lányának a rejtélye évtizedek óta a legvadabb összeesküvés-elméleteket táplálja Olaszországban, főleg az egyházi állammal kapcsolatban, ezért a Vatikán immár teljes mértékben együttműködik a családdal a felmerülő új nyomok tisztázásában.
A csaknem 200 éves hercegnői sírokat azért bolygatták meg, mert a család kapott egy névtelen levelet, benne egy fotóval, amely azt sugallta, hogy a lány az 1836-ban elhunyt Sophie von Hohenlohe sírjában lehet eltemetve.
A több évtizedes rejtélyben eddig az összes nyom hamisnak bizonyult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.