Freddie Mercury egy eddig elveszettnek hitt felvétele került elő
2019. június 21. 11:50 MTI
A Queen egykori énekese annak a dalnak egy egyszerűbb változatát énekli a felvételen, amelyet szólóénekesként rögzített Dave Clark brit zenész, szövegíró, producerrel az 1986-ban Londonban bemutatott Time című musical azonos című albuma számára. Az elveszettnek hitt változat most a Time Waits For No One címen jelent meg. Mercury 1991-ben halt meg AIDS-ben.
Korábban
“Csak Freddie és a zongora hallatszik a felvételen, jól megmutatja, milyen csodálatos előadó volt, mekkora hangterjedelemmel énekelt. Libabőrös lettem, ahogy előadott, mintha minden szót külön ízlelt volna” – mondta el a Reutersnak Clark, aki sokéves keresés után találta meg a felvételt.
Clark a Dave Clark Five együttes vezetője volt a hatvanas években, a Time című albumon több énekessel is dolgozott. Mercury két számot adott elő, a címadó dalt és az In My Defence címűt 1985-ben. A következő év januárjában Clarkkal ismét beültek az Abbey Road stúdióba, hogy háttérvokálokat vegyenek fel. Az album végső változatán 96 szám szerepelt.
Clark azt mondta, emlékezett az első próbára, amikor Mercury egy billentyűs, Mike Moran zongorakíséretével énekelt. “Egy évtizeddel később úgy éreztem, hallani szeretném az eredetit újra. Visszamentem a stúdióba megkeresni, de nem találtam rá. Néhány évvel később megpróbálta a hangmérnököm is, ő se járt sikerrel” – folytatta a történetet. Végül 2017-ben újra megpróbálták, ekkor bukkantak rá.
A dalt négy kamerával videóra is vették 1986-ban, a 35 milliméteres filmet eltették. A 76 éves Clark felkérte Morant, hogy játssza újra a zongorakíséretet, amit a megtalált felvételhez kevertek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap