Feléled Belgrád 15 éve bezárt múzeuma, több ezer műkincset tárnak a közönség elé
2018. június 28. 14:06 MTI
Olyan rossz állapotban volt a belgrádi Nemzeti Múzeum épülete, hogy 2003-ban bezárták. Utána is pusztult még, mert a felújítása csak később indulhatott el. Kívül-belül rekonstruálták, korszerűsítették, és csütörtökön újra megnyitják.
Korábban
Másfél évtized zárva tartás után csütörtökön újra megnyitják a Nemzeti Múzeumot a szerb fővárosban. A közönség a négyszázezres gyűjtemény körülbelül négyezer műkincsét tekintheti meg a nyitókiállításon. A Nemzeti Múzeum gyűjteményének legrégebbi darabja négyszázezer éves, a legtöbb műkincs viszont az időszámításunk előtti 7. századtól a 20. századig terjedő időszakból származik.
A múzeum három emeletén, több mint ötezer négyzetméteren a nyitótárlat keretében az intézmény legjelentősebb kincseit mutatják be. Látható lesz például a régészeti gyűjtemény, amelyben egy négyszázezer évvel ezelőtt élt előember állkapocsdarabja jelenti a fő látványosságot, a múzeum éremgyűjteményében pedig a térségben talált legrégebbi, az időszámításunk előtti 6. századból származó vert pénzek is helyet kaptak.
A ritkaságok között lesz látható az első szerb királyi család, a Nemanjić-dinasztia alapítójának, Nemanja Istvánnak a pecsétje, amely az egyetlen bizonyítottan fennmaradt emlék a szerb nagyzsupántól, valamint a Miroslav-evangélium is, amely az egyik legjelentősebb és legrégebbi szerb írásos emlék. Adam Crnobrnja, a Nemzeti Múzeum kurátora a szerbiai sajtónak elmondta, hogy igyekeztek kiválogatni a legrégebbi, legritkább és legszebb műkincseket, olyan darabokat, amelyeket még nem láthatott a belgrádi közönség, azokat a tárgyakat, amelyeket mindenkinek meg kell ismernie.
A földszintről felfelé haladva juthat el a látogató az őskortól a modern korig, az első emeleten a középkort, a másodikon a jugoszláv és a szerb festészet legnagyobb alakjait, valamint néhány külföldi művész alkotását, a harmadikon pedig 1950-ig terjedő időszak műkincseit mutatják be. A kurátor magyarázata szerint megosztották a műkincsgyűjteményt a Kortárs Művészetek Múzeumával, amely tavaly nyílt meg – szintén többéves zárva tartás után –, és az 1950 után keletkezett műveket ott tekinthetik meg a látogatók.
A belgrádi Nemzeti Múzeumot 2003-ban zárták be, mert az épület rossz állapotban volt. A felújítást azonban nem kezdték el azonnal, így az utóbbi tizenöt évben az épület tovább pusztult, a rossz körülmények miatt pedig több műkincs megsérült. Az épület külső és belső szerkezetét is felújították, valamint korszerűsítették a raktár- és a kiállítóhelyiségeket, illetve korszerű biztonsági, világító- és szellőzőrendszert építettek ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap