Szívszorító képek, amelyek ráébresztették Amerikát a gyermekmunka embertelenségére
2018. április 27. 18:58 Múlt-kor
A 19. század ipari forradalmai nem csak új fajta munkákat teremtettek, de egy új társadalmi csoportot is a munka világába helyeztek: a gyermekeket. A korabeli gyártulajdonosok előszeretettel alkalmaztak fiatalokat, minthogy kevesebbet kellett fizetni nekik mint a felnőtteknek és általában könnyebben is lehetett őket kezelni. Ugyancsak a gyerekmunkások előnyei közé tartozott, hogy kis méretük révén számos olyan feladatra is alkalmasak voltak, amint a felnőttek már nem, vagy csak nehézkesen tudtak volna elvégezni.
Korábban
Az 1900-as népszámlálás szerint az Egyesült Államokban minden hatodik 5 és 10 év közötti kisgyermek dolgozott és az ország munkásainak mintegy 18 százalékát 16 éven aluli gyermekek tették ki, akik gyakran embertelen körülmények között voltak kénytelenek dolgozni. Eme körülmények hívták életre 1904-ben a Nemzeti Gyermekmunka Bizottság névre keresztelt civilszervezetet, amely a gyermekmunka teljes felszámolását tűzte ki célul.
A társaság egyik emblematikus alakja volt Lewis Hine, aki New York-i tanári állását hagyta maga mögött, hogy az ügynek szentelhesse életét. Hine beutazta az egész Egyesült Államokat és számtalan fényképet készített az ország gyermekmunkásairól és a körülöttük uralkodó körülményekről. A felvételek hamarosan bejárták a teljes amerikai sajtó és bár közvetlenül nem sikerült elérni a változást, hatásukra széles körű társadalmi vita bontakozott ki a problémáról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap