Személyes naplókat és kéziratokat keres a szegedi Móra Ferenc Múzeum
2018. április 11. 14:49 MTI
Visszaemlékezéseket és naplókat vár a szegedi Móra Ferenc Múzeum, az új gyűjtemény segít árnyalni a város és Csongrád megye 20. századi történetét - közölte Medgyesi Konstantin tudományos igazgatóhelyettes.
Korábban
Az önéletírások, visszaemlékezések, naplók, életútinterjúk a magyar történeti múlt és a regionális, helyi történeti emlékezet feltárása szempontjából is kiemelt jelentőséggel bírnak, hiszen a megélt mindennapi történelem egykori szereplői saját gondolataikat, érzéseiket, élményeiket rekonstruálják. A sajátos „én-nyomok” alkalmasak arra, hogy feltárják az egyén múltbéli gondolatait, a történeti tényekhez, folyamatokhoz, jelenségekhez való viszonyulását. Mindezen forrásokból a megélt történelem sokszínűsége bontakozik ki - hangsúlyozta a muzeológus.
A már a múzeumban lévő naplókat, visszaemlékezéseket először digitalizálják, mindezeken alapul az új gyűjtemény virtuális tartalma. Ezzel párhuzamosan össze kívánják gyűjteni a magánembereknél, családoknál őrzött kéziratokat, visszaemlékezéseket, naplókat - ha máshogy nem lehetséges - digitalizált változatban.
A közgyűjtemény életútinterjúkat is rögzítene; azt várják a Csongrád megyeiektől, hogy a maguk ismeretségi körében javasoljanak interjúalanyokat, akik a helyi társadalom érdekes, fontos vagy különleges szereplői voltak egykoron.
A múzeum munkatársai bíznak benne, hogy sok új forrás kerülhet a kezdeményezésnek köszönhetően a történészek látókörébe, s ennek köszönhetően Szeged városa és Csongrád megye 20. századi története tovább árnyalhatóvá válik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat
- 7+1 híres merénylet a történelemből
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.