Buenos Airesbe repült a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének egy része
2018. március 28. 13:34
A budapesti Szépművészeti Múzeum- Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének 58 darabjából nyílt kiállítás tegnap a Buenos Aires-i Museo Nacional de Bellas Artes (MNBA) épületében. Az Obras maestras del Renacimiento al Romanticismo (Mesterművek a reneszánsztól a romantikáig) címet viselő tárlat a nyugati képzőművészet legnagyobb, 15-19. századi mestereitől és több magyar festőtől sorakoztat fel fontos alkotásokat.
Korábban
A Szépművészeti Múzeum épülete átfogó felújításon esik át, ez tette lehetővé, hogy a kollekció főműveit Milánóban, Párizsban és Madridban, majd utolsó és egyetlen Európán kívüli állomásként, július 29-ig az argentin fővárosban is bemutassák. Többek között Leonardo, id. Lucas Cranach, Vasari, Guido Reni, Rubens, El Greco, Goya munkái mellett 18-19. századi magyar festők, például Bogdány Jakab, Mányoki Ádám és Markó Károly képeit is megismerheti az argentin közönség.
Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hozzátette, hogy a két intézmény között számos párhuzam áll fenn: az MNBA-t 1896-ban alapították, abban az évben, amikor megszületett a Szépművészeti Múzeum létrehozásáról szóló törvény. Mindkét intézményről elmondható, hogy nem uralkodói kollekciókból születtek, hanem nemzeti gyűjteményekként, amelyeket polgárok, arisztokraták, magánemberek adományai gazdagítottak – emlékeztetett. Baán László elárulta, hogy örömmel fogadták az argentin partner megkeresését, hiszen ezzel igazán rangos intézményben nyílt lehetőség az októberben újranyíló Szépművészeti első dél-amerikai bemutatkozására.
Buenos Aires a földrész legfontosabb kulturális központja, amely a régió legnagyobb magyar közösségének ad otthont – emlékeztetett a főigazgató, aki kiemelte ezt is, hogy a magyar anyag köré nagyszerű kiállítást épített a Museo Nacional de Bellas Artes.Buenos Airesben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap