Törvényellenes egy francia kisvárosban a II. Szent János Pál pápa szobrán lévő kereszt
2018. március 2. 12:32 MTI
A francia katolikus egyház 20 ezer euróért megveszi a franciaországi Ploërmel önkormányzatától, és közterületről püspökségi területre áthelyezi azt a II. Szent János Pál pápáról készült szobrot, amelynek keresztjét tavaly törvényellenesnek nevezte és lebontásra ítélte a francia alkotmánytanács.
A 9 ezer lakosú breton kisváros önkormányzata csütörtökön szavaz a szobor átadásáról, amelyet 12 évvel ezelőtt állítottak fel a városháza melletti parkolóban. A francia hírügynökség által nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a vannes-i püspökség vállalja, hogy a Ploërmel városának 2006-ban Zurab Cereteli orosz szobrász által ingyen adományozott műemléket tulajdonba veszi és áthelyezi magánterületre. "A két fél közötti megállapodás értelmében a szobor 20 ezer eurós áron kerül átadásra" - olvasható a dokumentumban.
Az önkormányzati jóváhagyást követően a szobrot mintegy 15 méterrel fogják arrébb helyezni a katolikus egyház költségére, a parkoló melletti katolikus középiskolához tartozó területre, ahol továbbra is látható és látogatható lesz a közterületről is. "Minimális változás lesz. Nem fog sok időt fog igénybe venni" - mondta Patrick Le Diffon, a város jobboldali polgármestere a francia hírügynökségnek.
A közigazgatási legfelső bíróság szerepét betöltő francia államtanács tavaly október 25-én rendelte el a kereszt eltávolítását az egykori pápa emlékművéről. A törvényszék az egyház és az állam szétválasztásáról rendelkező 1905. évi törvényre hivatkozva - amely tiltja vallási szimbólumok köztereken való kihelyezését - úgy határozott: Zurab Cereteli orosz szobrász alkotásáról hat hónapon belül el kell távolítani a keresztet, különben az egész emlékművet elbontják.
A lengyel pápa tiszteletére közterületen felállított szobor tetején egy 7,5 méter magas kereszt található, amely ellen már a 2006-os felavatás előtt tiltakozások voltak a városban, miután az sérti a francia közélet és közterület vallási semlegességének alkotmányos elvét.
A szobrot felállító polgármester, a szintén jobboldali 87 éves Paul Anselin - aki jelenleg is tagja az önkormányzati testületnek - jelezte, hogy megszavazza a megállapodást, mert "megoldást kellet találni erre a helyzetre". A 87 éves helyi politikus ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az ajándékba kapott emlékművért pénzt fogad el az önkormányzat.
November elején Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, a magyar kormány állja a felmerülő költségeket és vállalja az adminisztrációs terheket annak érdekében, hogy az eltávolításra ítélt keresztet Ploërmel városából Magyarországra lehessen szállítani, amennyiben a franciaországi település vezetése hozzájárul ehhez. Szijjártó Péter akkor úgy fogalmazott, hogy Európa jövője szempontjából elképesztően káros minden olyan döntés, amely a kereszténység visszaszorítására irányul, és keresztény szimbólumok eltávolítását rendeli el.
Hasonló gesztust tett Beata Szydlo akkori lengyel miniszterelnök, aki úgy vélte, II. János Pál nagyszerű lengyel és nagyszerű européer volt, a kereszténység és az egyesült Európa jelképe, a róla készített szobrot ezért "meg kell menteni a cenzúrától".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap