A táborparancsnok kocsiját elkötve szökött meg a haláltáborból Auschwitz napokban elhunyt legendája
2017. december 18. 10:24 MTI
Elhunyt 98 éves korában pénteken Gdanskban Kazimierz Piechowski, aki társaival együtt vakmerő módon a táborparancsnok kocsijával szökött meg az auschwitzi haláltáborból 1942-ben – közölte a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) honlapján.
Korábban
Piechowskit 1940-ben deportálták a koncentrációs táborba a lengyel politikai foglyok első csoportjával. A férfi három társával együtt szökött meg Auschwitzból 1942. június 20-án.
A foglyok feltörtek egy katonai raktárt, ahonnan sikerült náci katonai egyenruhát és fegyvereket lopniuk, és a meneküléshez ellopták a táborparancsnok, Rudolf Höss Steyr 220 típusú nyitott gépkocsiját. „Volt egy olyan legenda, hogy miután kiszabadultunk, levelezőlapot küldtünk Hössnek, és megköszöntük, hogy kölcsönadta a kocsit. De ez nem igaz, nem így történt. Semmi ilyesmit nem csináltunk” – mesélte öt éve Piechowski.
Piechowski kiszabadulása után csatlakozott az ellenálláshoz. A háború után azonban számos más társával együtt, akik a lengyel ellenállás tagjaiként Londonban éltek, megint börtönbe került. A kommunista rezsim tízévi börtönbüntetésre ítélte, amelyből hét évet kellett letöltenie. A táborból való látványos szökésről a brit BBC televízió forgatott dokumentumfilmet, amelyben Piechowski is szerepelt.
Piechowski Auschwitzból együtt menekült Stanislaw Jasterrel, aki magával vitte az ugyancsak a táborban raboskodó Witold Pilecki által készített jelentést, amely először számolt be a haláltábor működéséről. Pilecki volt az egyetlen ismert fogoly, aki önként vállalta az auschwitzi rabságot, hogy ott felderítést végezzen és konspirációs szervezetet létesítsen. A dokumentum eljutott Londonba, a szövetséges erőkhöz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap