Az amerikai hírszerzés szinte mindent tudott a Szputnyik-programról
2017. október 5. 17:38 MTI
Ugyan az amerikai közvéleményt meglepte, ám Dwight D. Eisenhower amerikai elnök sokat tudott a világ első műholdja, a Szputnyik terveiről, melyet 1957. október 4-én lőttek fel az űrbe a Szputnyik hordozórakétával Bajkonurból.
Korábban
Az amerikai titkosszolgálat tudott a szovjet Szputnyik műhold 50 évvel ezelőtti fellövéséről - derült ki az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) frissen megnyitott aktáiból. Ugyan az amerikai közvéleményt meglepte, ám Dwight D. Eisenhower amerikai elnök sokat tudott a világ első műholdja, a Szputnyik terveiről, melyet 1957. október 4-én lőttek fel az űrbe a Szputnyik hordozórakétával Bajkonurból.
A dokumentumokból kiderül, hogy az amerikai titkosszolgálat, a katonai vezetés és a kormány nemcsak az űreszköz terveiről tudott, de arról is, hogy 1957 végén akarják pályára állítani. A Szputnyik fellövése volt az űrkorszak nyitánya, egyben a Kreml nagy hidegháborús fegyverténye, az amerikai vezetést azonban nem lepte meg.
A rakétaindítás előtt a CIA két értékelést is kiadott, a korábbi 1958-ra tette az első műholdat, a második, 1957 márciusában kibocsátott becslés már lehetségesnek tartotta, hogy még abban az évben fellövik a rakétát. Allen Dulles, a CIA korabeli igazgatója már a két jelentés előtt írt egy levelet a védelmi minisztériumnak, melyben az amerikai műholdfejlesztést sürgette. „Tudományos közösségünk és az egész nemzet mérhetetlen tiszteletét vívnánk ki, ha a mi országunk küldhetné az űrbe az első műholdat” - írta levelében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap