100 lövést adtak le rájuk, mégsem volt hajlandó lebukni az ülés alá de Gaulle és felesége
2017. augusztus 22. 09:38
1962. augusztus 22. Este 8 óra 10 perc. Egy autókonvoj halad keresztül 100 km/h-s sebességgel az Avenue de la Libérationon, Párizs külvárosa, Petit-Clamart sugárútján. Az egyik autóban a villacoublayi repülőtérre tartó Charles de Gaulle francia köztársasági elnök, valamint felesége, és a veje ülnek.
Korábban
Egyikük sem veszi észre az út szélén várakozó furgont, amelynek hátsó ajtaja hirtelen kivágódik, és a konvojra golyózápor zúdul. A de Gaulle-t szállító, Istennőnek becézett fekete Citroen DS 19-et több lövés éri, kerekei kidurrannak, ám a sofőr ura a helyzetnek: az autó felfüggesztésének, valamint saját lélekjelenlétének köszönhetően az úton tartja a kocsit, és lerázza az üldözőket. Bár az egyik golyó nem sokkal de Gaulle feje mellett csapódik be, a francia államfő a sokadik ellene irányuló merényletet is megússza ép bőrrel.
Az akciót de Gaulle Algéria-politikájában (a francia gyarmat 1962-ben vált függetlenné) csalódó francia tisztek által létrehozott OAS (Organization de l’armée secréte) nevű terrorszervezet tagjai hajtották végre. Bár több mint 100 lövést adtak le, mindössze 14 találta el az elnöki kocsit. Az elnöki pár így is csak csodával határos módon élte túl a merényletet. Egyikük sem nem volt hajlandó lebukni a lövésekre, csak az anyósülésen helyet foglaló vejük sokadszori felszólítására hajoltak kissé előre.
Nyugodtságukra jellemző, hogy az elnök felesége végig afelől érdeklődött, hogy a csomagtartóban tárolt csirkék épségben megúszták-e a lövöldözést, De Gaulle pedig csak annyit jegyzett meg a merénylőkkel kapcsolatban, hogy „úgy lőnek, mint a disznók”. Néhány nappal később pedig már arról beszélt, hogy a merénylet nem is történhetett volna jobb időben, ugyanis alkotmánymódosítási tervezete bejelentése előtt nagy szüksége volt a tömegek együttérzésére.
Az akció résztvevőit letartóztatták, de egyedül a főszervező Jean-Marie Bastien-Thiryt ítélték halálra. A légierő alezredese volt a francia történelemben az utolsó, akit sortűzzel végeztek ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap