A megbékélés jegyében temetik újra a Lengyelországban elesett német katonákat
2017. április 7. 12:02 MTI
Csaknem 1800, a második világháborúban elesett német katona földi maradványait temették újra csütörtökön az északnyugat-lengyelországi Glinna faluban létesített katonai temetőben. A földi maradványokat egy 1990-ben kezdődött program keretében tavaly hantolták ki öt lengyelországi vajdaság területén.
Korábban
A gyászszertartáson a tengermelléki vajdasági központban, Szczecinben akkreditált német tiszteletbeli konzul, a német szövetségi kormány által az első és második világháborús német hadisírok ápolásával megbízott Német Hadisírgondozó Népszövetség (VDK) képviselői, valamint a VDK megbízásából Lengyelországban a háborús tömegsírok feltárásával foglalkozó Emlékezet (Pamiec) alapítvány munkatársai vettek részt.
Lengyelország és Németország 1989-ben egyezett meg német katonai temetők létesítésében. Az Emlékezet alapítvány 1990 óta foglalkozik a német katonák lengyelországi temetőinek kialakításával és gondozásával, adatai szerint Lengyelországban félmillió német katona nyugszik tömegsírokban. Tizenhárom ilyen temetőt már létrehoztak, mások mellett a nyugat-lengyelországi Wroclaw, az északkelet-lengyelországi Elk és a közép-lengyelországi Torun körzetében. A glinnai német katonai temetőt 2006-ban avatták fel.
Lengyelország 1939-1945 közötti hitleri német megszállása több mint 2,7 millió lengyel és 2,7-2,9 millió lengyel zsidó áldozattal járt. A második világháború utáni lengyel-német megbékélés folyamata 1965 novemberében indult el, amikor a lengyel püspöki kar tagjai a 2. Vatikáni Zsinaton jelen lévő német püspököknek a kölcsönös kiengesztelődésre felhívó levelet nyújtottak át.
A megbékélés következő mérföldköve az 1989-es rendszerváltás idején Helmut Kohl akkori német kancellár és Tadeusz Mazowiecki, az első nem kommunista lengyel miniszterelnök történelmi találkozója lett a dél-lengyelországi Krzyzowában. A lengyel-német kiengesztelődésért akkor bemutatott szentmisén Kohl és Mazowiecki a béke jelével köszöntötték egymást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.