400 ezer éves koponyatöredékre bukkantak Portugáliában
2017. március 16. 08:27 MTI
Egy nagyjából 400 ezer éves emberi koponyatöredéket fedeztek fel Portugália középső részén: a szakemberek szerint ez a valaha talált legrégebbi emberi maradvány az Ibériai-félszigeten fekvő országban. A kutatók folytatják a munkálatokat a barlangban.
Korábban
A Joao Zilhao vezette nemzetközi régészcsapat a közép-portugáliai Torres Novasban lévő Aroeira-barlangban bukkant rá 2014-ben a koponyatöredékre néhány ősi kőbalta társaságában. A kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) számoltak be az eredményeikről.
“Ez a Portugáliában talált eddigi legrégebbi, európai szinten pedig az egyik legrégebbi emberi fosszília” – mondta a kutató, hangsúlyozva, hogy Európa ennyire nyugati részén soha nem találtak még a nagyjából 2,5 millió évvel ezelőtt kezdődött és 11 500 évvel ezelőtt véget ért pleisztocén korból származó megkövesedett emberi maradványokat.
A koponya számos olyan vonást hordoz, amelyekkel együttesen még nem találkoztak a kutatók emberi fosszíliákon. Bizonyos jegyek a neandervölgyiekre, mások egyéb, ugyancsak kihalt primitív emberfélékre utalnak. A kutatók szerint az, hogy ilyen pontosan sikerült meghatározni a korát ennek a különböző jellegzetességet ötvöző leletnek, segíthet más emberi maradványok korának a megállapításában és talán a neandervölgyiek ősének megtalálásában is. A kutatók folytatják a munkálatokat a barlangban, remélve, hogy rábukkannak a koponya gazdájának többi maradványára is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.