2000 éves pénzérméket is találtak a kiváló állapotban fennmaradt római kori út mentén
2017. március 9. 09:33 MTI
Kétezer éves, kiváló állapotban fennmaradt utat találtak Izraelben régészek a Jeruzsálemtől nyugatra lévő Bét Semes városnál. Az utak minőségében Izrael földjén is a római uralom hozott átütő erejű változást, mert korábban csak rögtönzött ösvények voltak.
Korábban
Már februárban felfedezték a széles római kori utat a mai 375-ös országút közelében az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakemberei és az őket önkéntes munkában segítő diákok. Az archeológusok akkor bukkantak az útra, amikor egy Jeruzsálembe vezető, épülő vízvezeték lefektetése előtt az ilyenkor szokásos ásatásokra hívták őket. Irina Zilberbod, az IAA feltárásokat vezető régésze elmondta, hogy az út eredetileg hat méter széles, és másfél kilométer hosszú volt.
Valamikor egy leágazás lehetett a központi, "császári útról" a mai Bét Natif nevű helynél lévő kisebb római kori településhez. A három kilométer hosszú császári út, a korabeli főút Jeruzsálemből tartott az egykori Eleutheropolisba, más néven Bét Gurvinba, a kor jelentős kereskedelmi központjába. Hadrianus császár idején, i. sz. 130 körül épülhetett vagy talán kevéssel később, az i. sz. 132-től 135-ig tartó Barkochba-felkelés idején. Hadrianus szerepét igazolja a közelben már régebben megtalált útjelző kő, amely a császár nevét viseli.
Az út kövei közé szorulva réges-régen lepottyant pénzérméket is találtak: egyiküket i. sz. 67-ben, a zsidó felkelés idején verték, de akadt Poncius Pilátus idejéből, i. sz. 29-ből való, és Agrippa császár korában, i. sz. 41-ben vert érme is.
Az utak minőségében Izrael földjén is a római uralom hozott átütő erejű változást, mert korábban csak rögtönzött ösvények voltak. Azonban a rómaiak hadjárataikhoz és a kereskedelem fejlesztéséhez világszerte kiváló utakat építettek, és ezen a területen is megreformálták ily módon a korabeli közlekedést. A mezőgazdasági termékeket, olajat és bort előállító kisebb településektől másodlagos utak vezettek a nagyobb városokba, ahonnan pedig még szélesebb utakat építettek, hogy a többi regionális központhoz, vagy akár külföldre szállíthassák az árukat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.