40 éven át senki sem vette észre, hogy eltűnt az egyik legkorábbi Augustus-ábrázolás
2016. június 15. 10:42 MTI
Visszakapott Olaszország egy belga állami múzeumtól egy római kori császárfejszobrot, amelyet több mint négy évtizede loptak el egy Rómától északra fekvő kisváros, Nepi múzeumából. Az antik műalkotást kedden Rómában, a külügyminisztériumban adták át a belga múzeum illetékesei az olasz hatóságoknak.
Korábban
A kissé megkopott márvány fejszobor az egyik legkorábbi képmás Caius Octaviusról, a későbbi Augustus császárról, a Római Birodalom első császáráról, a római történelem egyik legjelentősebb alakjáról. A 45 centiméteres szobor tisztázatlan körülmények között tűnt el az 1970-es évek elején a nepi múzeumból. A brüsszeli Cinquantenaire Múzeum legálisan és jóhiszeműen vásárolta meg 1975-ben egy svájci műgyűjtőtől, de a visszaszolgáltatás mellett döntött, amikor nemrég kiderült, hogy lopott műkincsről van szó.
A belga múzeum azért vásárolta meg annak idején az Augustus-fejet, mert az nem szerepelt az eltűnt műkincsek adatbázisában. A nepi múzeumban csak a közelmúltban, egy leltár alkalmával figyeltek fel a fej hiányára és amikor keresni kezdték, a Cinquantenaire Múzeumban akadtak a nyomára. Szakértők szerint a fej eredetileg egy tógát viselő alaké volt. Azonosítását megkönnyítette, hogy a nepi múzeumban őriznek egy másik, hasonló fejszobrot is. Az antik műalkotást kedden Rómában, a külügyminisztériumban adták át a belga múzeum illetékesei az olasz hatóságoknak. Az eltűnt műkincsek olaszországi adatbázisában több mint 5 millió tárgy szerepel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap