Az 1944-es varsói felkelésben nyújtott magyar segítségről forgatnak filmet a lengyelek
2016. június 10. 14:10 MTI
Az 1944-es varsói felkelés során nyújtott magyar segítségről, valamint a 20. század más sorsdöntő pillanataiban tanúsított lengyel-magyar szolidaritásról forgat filmet a lengyel közszolgálati televízió - közölte Maria Zima lengyel történész. A filmgyártók keresik a kor magyar szemtanúit is.
Korábban
Zima, aki a második világháborús lengyel-magyar kapcsolatok szakértőjeként konzultánsa a tervek szerint ősszel bemutatandó dokumentumfilmnek, elmondta: a film forgatói azokat a szemtanúkat, a magyar alakulatok egykori tagjait keresik, akik 1944-ben, a varsói felkelés idején Varsóban, illetve a lengyel főváros környékén kapcsolatba kerültek a lengyelekkel. A filmben azokat a embereket is megszólaltatnák, akik megőrizték őseik emlékezetét a független lengyel állam visszaállítását követő 1920-as lengyel-szovjet háború eseményeiről. Keresik emellett azokat a szemtanúkat, akik az 1956-es magyar forradalom során a lengyel segítségnyújtás valamilyen formájában részesültek.
Az kor szemtanúi a [email protected] e-mail címen jelentkezhetnek. Maria Zima idén adta ki hiánypótló történelmi monográfiáját, amelyben a több mint 30 ezer főből álló magyar alakulatoknak a német megszállók elleni 1944-es varsói felkelésben betöltött szerepét taglalja. Könyvét májusban a lengyelországi magyar kulturális évadot nyitó varsói nemzetközi könyvvásáron is bemutatta.
Feltárta, hogy a magyarok - bár a németek szövetségesei voltak és a német parancsokkal ellentétes magatartás óriási kockázattal járt - kapcsolatokat tartottak fenn a lengyel felkelőkkel, élelmiszert, esetenként fegyvereket is adtak nekik, részt vettek a lengyel szentmiséken is, sőt, a lengyel vallásos énekekhez zenés kíséretet is biztosítottak. A magyar alakulatoknak hősi halottai is voltak. Néhány magyar katonát a németek végeztek ki, mert azzal vádolták, hogy együttműködött a felkelőkkel.
A levéltárakban feltárt részleteket Zima történelmi kontextusba helyezte, nyomon követte, ahogy a felkelés aktív magyar támogatásáról szóló tárgyalások a felkelő lengyel Honi hadsereg és a magyar alakulatok élén álló tábornokok között zsákutcába futottak. Az 1942 óta a náci Németországgal szakítani készülő magyaroknak a lengyelek ugyanis nem tudták szavatolni, hogy a nyugati hatalmak és a Vörös Hadsereg szövetséges erőként kezelik majd Magyarországot. A Varsó környékén állomásozó magyarok mégis jelentős segítséget nyújtottak a felkelőknek - derül ki Zima munkájából.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap