Majdnem egy rosszul sikerült hajvágás lett az amerikai hírszerzőtiszt veszte
2016. február 29. 14:10
Egy 94 éves amerikai veterán unokája segítségével a Redditen osztotta meg második világháborús emlékeit. A CIA elődjénél, a második világháború alatt az ellenséges vonalak mögötti szabotázs- és hírszerzőakciók megszervezését koordináló Office of Strategic Services-nél (Stratégiai Szolgálatok hivatalánál) törzsőrmesterként szolgált John Cardinalli érdekes részletekről számolt be a német vonalak mögött szerzett tapasztalataival kapcsolatban.
Korábban
John Cardinallinak 65 éven át titokban kellett tartania, amit a háború során látott: a CIA és az FBI csak 2008-ban oldotta fel a titkosítás alól a rá vonatkozó dokumentumokat – olvasható a Business Insider honlapján. Cardinalli a háborúban játszott történelmi szerepét felismerve 65 Years of Secrecy (65 év titkolózás) címmel könyvet is írt háborús tapasztalatairól.
A fiatal férfi éppen Észak-Karolinában szolgált, amikor meglátott egy hirdetményt, amelyen ez volt olvasható: „Férfiakat keresünk veszélyes feladatra – szükséges ismerniük a morzekódot és beszélniük kell egy idegen nyelven”. Mivel Cardinalli folyékonyan beszélt olaszul, úgy gondolta, ezt a munkát pont neki találták ki.
A férfi feladata az volt, hogy ügynökként az ellenséges vonalak mögött gyűjtsön információkat, amelyeket aztán rádión a szövetségesek tudomására hozott. Ez nem esett nehezére, mivel saját elmondása szerint a „morzekód mestere” volt. Mint kifejtette, egy kis alakulattal dolgozott együtt, amely kétfős csoportokra oszlott. A csapatok felelősét The Dutchman (A holland) kódnévvel látták el. „Mindegyik csoportnak volt egy feladata és egy neve. Nekünk például egy »házaspár« volt, Jack és Jill.” Cardinalli Hollandiában rengeteg időt töltött el azzal, hogy a Rajna mentén található, stratégiai fontosságú szélmalmokban bujkált.
A férfi legrosszabb emléke az ardenneki csatához fűződik, ahol a csapata teljesen szétszakadt, és két napon át csak rádión tudtak kommunikálni egymással. Ezalatt mindenki teljesen egyedül volt. Az ardenneki offenzíva a Wehrmacht egyik utolsó nagy német támadása volt a második világháború során, amellyel a náci Németország utolsó erejével igyekezett megfordítani a háború menetét. Ez volt a világégés legnagyobb amerikai részvétellel zajló szárazföldi csatája, amelyben több mint hatszázezer német, félmillió amerikai és 55 ezer brit katona harcolt.
Bár Cardinallinak számos nehézséggel kellett szembenéznie a háború során, soha nem mulasztotta el ugratni társait. Ez azonban egy alkalommal majdnem tragédiába torkollt. Mint kifejtette, amikor egy társa haját le kellett vágni, maga ajánlkozott, mint a „hadsereg legjobb olasz borbélya”, annak ellenére, hogy soha korábban nem vágott még hajat. „Miután levágtam a haját, úgy nézett ki, mint egy rühes kutya. Szó szerint majdnem lelőtt” – idézte fel a férfi. Cardinalli úgy véli, ha valaki szeretne csatlakozni a hadsereghez, a hírszerzést válassza.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.