Aki Németországgal jegyezte el magát – Hitler és a nők
2015. december 1. 12:55
Adolf Hitler szexuális életéről rengeteg szenzációhajhász elmélet látott napvilágot, ezek java részének azonban köze sincs a valósághoz. Hogy mégis számos pletyka kelt szárnyra homoerotikus kalandjaival, aberrált szexuális viselkedésével kapcsolatban, az inkább annak köszönhető, hogy szinte semmit sem tudunk a nemi életéről. A Führer ugyanis kínosan ügyelt arra, hogy a német nép mindvégig a hazájáért elkötelezett, nemzetének boldogságáért önmagát is feláldozó államférfit lássa benne. Többször hangoztatta, hogy csak Németországgal jegyezte el magát, kapcsolatait ezért mindig igyekezett titokban tartani. Bár német lányok százezrei epekedtek a Führerért, és sok mindent odaadtak volna, ha akár csak egy éjszakát vele tölthettek volna, csak nagyon keveseket engedett közel magához. Ha mégis szerelmi viszonyt kezdett egy lánnyal, szinte azonnal nyilvánvalóvá tette a számára: életében csak sokadrangú szerepet tölthet be. Kalandjai nem egyszer tragikus véget értek.
Korábban
A nácikat a legnagyobb jóindulattal sem lehetne a női egyenjogúság élharcosainak tekinteni. A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, az NSDAP fennállása alatt mindvégig a konvencionális női szerepfelfogás mellett foglalt állást. Szemükben az igazi nő az otthon nyugalmának őrzője volt; életének értelmet egyedül gyermekei felnevelése és a férje kiszolgálása adhatott.
Hitler is hasonló álláspontot képviselt. A nőkkel szemben a felszínen mindig régimódi úriember maradt, ám valójában mélységesen megvetette a szebbik nem képviselőit. Avítt mintákat követő felfogása később szeretőihez való viszonyában is megnyilvánult. A legtöbb nőt formázható, a férfi akaratának minden szempontból alávetett tárgyként kezelte. Csak nagyon kevesen vívták ki az elismerését. A politikát a férfiak dolgának tartotta, amelybe jobb, ha a nők nem avatkoznak bele.
A Führer a legmesszebbmenőkig tartózkodott a szexuális kicsapongástól. Lakásán sohasem fogadott prostituáltakat, a második világháború alatt még a német főhadiszállásokon töltött hosszú hónapok alatt sem volt viszonya senkivel. Titkárnőit sem zaklatta, pedig könnyen elképzelhető, hogy néhányan közülük nem utasították volna vissza a közeledését.
Hitler számára külügyi sajtófőnöke, az Ernst Hanfstaengl feleségéhez és nővéréhez, Helene és Erna Hanfstaenglhez hasonló finom arcvonású, elegáns, csinos nők jelentették a szépségeszményt. Helenának egy alkalommal térdre rogyva még szerelmet is vallott, de végül vele sem került intim kapcsolatba. Bár elsősorban a vékony lányok tetszettek neki, a teltkarcsú idomok sem voltak ellenére, a túlsúlyosak viszont kifejezetten taszították. A nála magasabb nők társaságát kerülte.
Egy kellemes kora őszi emlék
Hitler első szerelme a nála két évvel idősebb, jómódú linzi családba született lány, Stefanie Rabatsch volt. Az ifjú Adolf 16 évesen, 1905 körül ismerte meg a gyönyörű teremtést, és gyerekkori barátja, August Kubizek szerint négy éven át volt belé reménytelenül és távolságtartóan szerelmes. Stefanie később úgy nyilatkozott, fogalma sem volt róla, hogy a félénk fiú ennyire mély érzelmeket táplált iránta.
A teljes cikket a Múlt-kor téli számában olvashatják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap