Akiért Kennedy elnök még válni is hajlandó lett volna
2015. november 23. 17:25 MTI
Elárverezik a néhai amerikai elnök, John F. Kennedy szerelmes leveleit, ám nem azokat, amelyeket feleségének, Jackie-nek írt, hanem azokat, melyek címzettje a svéd Gunilla von Post volt. Viszonyuk Kennedy esküvője után is folytatódott, sőt, állítólag Kennedy még válni is hajlandó lett volna a svéd nőért.
Korábban
Az elnök még szenátor volt, amikor hetekkel a Jackie-vel kötött házassága előtt beleszeretett a svéd társasági hölgybe, akivel a francia Riviérán, Cannes-ban találkozott 1953-ban. Viszonyuk 1956-ig tartott -. írta a New York Post. A hétfői New York-i árverésen két teljes levelet, három levéltöredéket és három, kézzel címzett borítékot kínálnak eladásra. 2010-ben már kalapács alá került von Post és Kennedy levelezéséből néhány levél, összesen 115 ezer dollárért, a most eladásra kínáltak a 2011-ben, 79 éves korában elhunyt svéd hölgy hagyatékából kerültek elő.
A legkorábbi levél 1955-ben íródott, és ez még nem szerelmes szavakkal teli; Kennedy csupán udvariasan érdeklődik, hogy stockholmi látogatásán találkozhatna-e Gunilla von Posttal. Az utazásra azonban, Kennedy gerincműtétje miatt, nem került sor. A következő évben az amerikai politikus újból írt: "Hosszú az út Gunillához, de megéri" - írta többek közt.
Viszonyuk Kennedy esküvője után is folytatódott, sőt, állítólag Kennedy még válni is hajlandó lett volna a svéd nőért. Legalábbis Gunilla von Post ezt írta 1997-ben megjelent, Szeretettel, Jack című memoárjában. Az emlékiratok szerint JFK többször is megpróbált véget vetni házasságának, de apja mindahányszor megakadályozta, részben politikai ambíciói miatt, részben pedig mert Jackie újabb kisbabát várt. Gunilla von Post később férjhez ment egy dúsgazdag svéd birtokoshoz. "Ha mégsem mennél férjhez, gyere ide, látnom kell téged. Csodálatos volt a tavalyi nyár veled. Élénken él emlékezetemben, csodás vagy, és hiányzol nekem" - írta John Fitzgerald Kennedy. Ez volt az utolsó levele svéd szerelméhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.