Szándékosan temethették be a középkori templomromot Lakitelken
2015. június 1. 14:52
Régészek egy viszonylag nagyméretű középkori pusztatemplom maradványait találták meg Lakiteleken. A lelet a Dél-Alföldön ritkaságnak számít. Jelenleg a vastag futóhomokkal borított templom szentélyét tárják fel, ahol két méter magas, kívül-belül vakolt falakat ástak ki a régészek - olvasható a lakitelekma.hu portálon.
Korábban
Rosta Szabolcs ásatásvezető régész, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója a szegedi Európa Rádiónak elmondta, a középkori templom romjait az egykori lakiteleki Szikra TSZ udvarán álló Kápolna-dombon találták meg. A régészek a templomhoz tartozó temetőre is rábukkantak.
A romtemplom feltárása egy komoly turisztikai fejlesztési projekt keretében létrehozandó régészeti-művészettörténeti komplexum megépítésének részeként zajlik. Hasonló pusztatemplomok felfedezése a Dél-Alföldön ritkaságszámba megy, mivel amikor a 18-19. században a vidék újra benépesült, a helyiek a kőhiány miatt a templomromok többségét elhordták.Bár nincs rá megdönthetetlen bizonyíték, a romokat valószínűleg az 1920-as években temette be egy előrelátó földbirtokos. A templom feltárásán a jövőben mások mellett a Szegedi Tudományegyetem régészhallgatói is dolgozhatnak majd.
A képek forrása: Lakitelek Portál
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap