Két dedikált Mein Kampf-kötetet árvereztek el
2015. március 30. 12:38 MTI
Két, Adolf Hitler által dedikált Mein Kampf-kötetet adtak el összesen több mint 43 ezer dollárért (12 millió forint) Los Angelesben.
Laura Yntema, a Nate D. Sanders Los Angeles-i aukciósház munkatársának közlése szerint az 1925-ös és 1926-ös, dedikált kötetek a csütörtökön zárult árverés után találtak gazdára. Az internetes aukción nem érkezett ajánlat a könyvekre, az a tárgy pedig, amely egy árverésen nem kel el, utána eladható - fejtette ki Yntema.
A könyvek eladási ára a minimális 35 ezer dollár volt, kiegészítve az aukciósház díjával. Hasonló árverésen egy évvel korábban két Hitler-kötet több mint 64 ezer dollárért kelt el. A most gazdát cserélt két könyv eladója és a vevője kilétét nem hozták nyilvánosságra.
A Führer börtönévei alatt született gyűlöletpamflet először 1924-ben jelent meg, és a szerző 21 évvel későbbi haláláig több mint 10 millió példány kelt el belőle. Németországban a szerzői jogokkal bíró bajor állam megtiltotta a náci eszméket és fajgyűlöletet hirdető könyv utánnyomását.
Hitler önéletrajzi könyve ettől függetlenül a világ számos pontján forgalomban van és az interneten is széles körben terjesztik. 2015 végén lejár az írásmű szerzői jogi védelme.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap