Ötnapos ünnepség keretében temetik újra III. Richárdot
2015. március 20. 18:02 MTI
Március 26-án, 530 évvel halála után másodszor is örök nyugalomra helyezik a Shakespeare királydrámája által híressé tett uralkodót. Ezúttal nem spórolnak: a leicesteri katedrálisban tartandó újratemetés köré ötnapos, átszámítva mintegy 1 milliárd forint költségű ünnepséget szerveznek. A csütörtöki temetésen a canterbury érsek mellett jelen lesz Richard gloucesteri herceg is, aki ugyanazt a nemesi címet viseli, mint amelyet egykor III. Richárd.
Korábban
A Rózsák háborúját lezáró 1485-ös bosworthi csatában 32 éves korában elesett királyt sebtében, koporsó nélkül temették el a leicesteri templomban. Az épületet a 16. században lebontották, a sír fölé később parkoló épült, a király elveszettnek hitt nyughelyét végül 2012 nyarán találták meg a kutatók.
Március 26-án, 530 évvel halála után másodszor is örök nyugalomra helyezik a Shakespeare királydrámája által híressé tett uralkodót. Ezúttal nem spórolnak: a leicesteri katedrálisban tartandó újratemetés köré ötnapos, átszámítva mintegy 1 milliárd forint költségű ünnepséget szerveznek. A csütörtöki temetésen a canterbury érsek mellett jelen lesz Richard gloucesteri herceg is, aki ugyanazt a nemesi címet viseli, mint amelyet egykor III. Richárd.
A leicesteri katedrális pompába öltözik az eseményre. Különlegesen fontos szerepe lesz a virágoknak, amelyek kiválasztásáért és elrendezéséért Rosemary "Rosie" Hughes, a királyi család virágszakértője felel. Lesz többek között liliom és rozmaring, az ablakokat fehér rózsa, a York-ház szimbóluma díszíti majd. III. Richárd nem csak ennek a háznak utolsó királya, de egyben az utolsó angol uralkodó is, aki a csatatéren vesztette életét. Halálával Angliában lezárult a középkor időszaka.
A királyt második temetésén már természetesen koporsóba helyezik: a kívül tölgyfa, belül ólom koporsó külső részét Richard Ibsen, III. Richárd nővérének egyik leszármazottja készítette. Ibsen DNS-e is segített abban, hogy azonosítsák az uralkodó földi maradványait, amelyből többek között olyan életrajzi részletek is kiderültek, mint hogy Richárd király nem vetette meg a bort, ugyanis naponta egy üveggel megivott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.