Szerzetesek digitalizálják Irak keresztény örökségét
2015. január 29. 16:20 MTI
Ősi keresztény kézirataik digitalizálásába kezdtek az Iszlám Állam dzsihadista szervezet előretörése miatt Erbílbe menekült szerzetesek, hogy megóvják értékes dokumentumaikat a pusztulástól és mindenki számára hozzáférhetővé tegyék őket.
A domonkosrendi szerzetesek 1750-ben érkeztek először az iraki Moszúl térségébe. A 19. század elején hoztak nyomdai sajtót Irakba, majd keresztény tanok nyomtatásába kezdtek.
A keresztények viszonylag békében éltek Moszúlban egészen 2008-ig, amikor az iszlám felkelők jelentette fenyegetés miatt a város szerzeteseinek - ősi dokumentumaikkal együtt - Bakdidába kellett menekülniük. Tavaly nyáron, miután az Iszlám Állam elfoglalta Irak északi és nyugati területeinek jelentős részét, a szerzetesek ismét menekülésre kényszerültek, és ezúttal Erbílben találtak menedéket.
Nadzseb Michael atya szerint ő és egyik szerzetestársa, Columba Stewart pakolták fel személyesen a rend archívumának és kéziratainak jelentős részét egy hatalmas kamionra, hogy biztonságban kijuttassák a dokumentumokat a területről - olvasható az artnet hírportálon. "Három ellenőrzőponton is áthaladtunk minden probléma nélkül, azt hiszem Szűz Mária vigyázó keze óvott bennünket" - idézte fel a szerzetes, hozzátéve, hogy még így is több mint 50 ezer könyvet kellett hátrahagyniuk.
A szerzetesek szerint a bizonytalanság valószínűleg minden, még Irakban lévő keresztényt az ország elhagyására fogja sarkallni, de addig is minden erejükkel azon lesznek, hogy megóvják örökségüket a pusztulástól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap