Az ókori Róma legnagyobb víztározója került elő
2014. december 5. 09:58 MTI
Császárkori gazdaságot és a földek öntözéséhez használt víztározót találtak Rómában a most épülő harmadik metróvonal alagútjának fúrása közben. A 70 méter hosszú, 35 méter széles medence falai majdnem tökéletes állapotban maradtak fenn. A tározónak azonban csak egy részét sikerült feltárni, mivel az évszázadok során ráépítkeztek.
Korábban
A C metróvonalnak a római lateráni Szent János bazilika szomszédságában épülő vonalán egy i. sz. 1. századi gazdaság bukkant elő huszonegy méter mélységben. A császárkori agrárterület az eddigi feltárások során előkerültek közül az ókori Róma városközpontjához legközelebb fekvő gazdaság.
A kiásott magok és más leletek alapján a régészek szerint itt egykor barackos és szőlőültetvény volt. Több mezőgazdasági eszközt és vadászfelszerelést is találtak: három ágú villát, kosarakat, nyilakat. A tárgyakon a TL monogram látható, amely valószínűleg a gazdaság tulajdonosának nevét rövidítette.
A legjelentősebb felfedezésnek a gazdaság öntözőmedencéje számít, amely az ókori Rómából megmaradt eddigi legnagyobb víztározó. A 70 méter hosszú, 35 méter széles medence falai majdnem tökéletes állapotban maradtak fenn. A tározónak azonban csak egy részét sikerült feltárni, mivel az évszázadok során ráépítkeztek.
Rossella Rea a római régészeti felügyelőség igazgatónője elmondta, hogy az új római metróvonal fúrása igazi történelmi utazást jelent a szakértők számára: az olasz főváros földalatti rétegei pontosan megőrizték Róma fejlődését egészen a i. e. 8. századtól a mai időkig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap