Csontvázra bukkantak az amphipoliszi sírkamra mélyén
2014. november 12. 16:42 MTI
A Nagy Sándorhoz köthető monumentális amphipoliszi temetkezési hely rejtélyét segíthetnek megoldani a görög régészek által feltárt emberi maradványok.
Korábban
Az Athéntől 570 kilométerre lévő ókori várost időszámításunk előtt 437-ben alapították. Az Amphipolisz körüli területet 2012-ben kezdték feltárni, és idén augusztusában találták meg a temetkezési hely bejáratát.
Az eddigi leletek, két szobor, két szfinx, valamint Perszephoné, Démétér és Zeusz lányának elrablását ábrázoló díszes mozaikpadló arról tanúskodik, hogy tekintélyes személy aludhatta ott örök álmát. A feltételezések szerint Nagy Sándor anyjának, feleségének, fiának, vagy valamelyik tábornokának végső nyughelyéről lehet szó.
A görög oktatási és kulturális minisztérium közleménye szerint a harmadik kamra padlózata alatt 1,5 méter mélyen csontvázra bukkantak. A tervezett antropológiai és genetikai vizsgálatok során megállapítják a lelet korát, az illető nemét, magasságát, esetleges betegségeit, és az új információk birtokában talán az elhunyt személyazonosságára is fény derülhet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap