A lovagi harcmodor csődje és a nikápolyi mészárlás
2014. szeptember 25. 11:31 Németh Máté
Hatszáztizennyolc évvel ezelőtt Luxemburgi Zsigmond magyar király és a nemzetközi keresztes ármádia megsemmisítő vereséget szenvedett a terjeszkedő Oszmán Birodalomtól. Az 1396. szeptember 25-én (más források szerint szeptember 28-án) lezajlódó nikápolyi csatában a keresztény seregben felsorakozott az európai országok színe-java, de a mintegy 25 ezer főt számláló hadsereg az elbizakodottság és a taktikai fegyelmezetlenség miatt nem volt képes a rendkívül fegyelmezett és némi számbeli fölényt is mutató török alakulatok fölé kerekedni. A csata végül egyoldalú mészárlással ért véget, a vereség magyarázatai és következményei pedig nem sokat várattak magukra.
Korábban
Oszmán terjeszkedés, keresztény szövetségépítés
Miután I. Oszmán sikeresen egyesíteni tudta a 13. században Kis-Ázsia területén a Sakarya folyó mentén letelepedett török törzseket, hamar megkezdődött azok hódító tevékenysége is, mind keleti, mind nyugati irányban. E politika - amely a Bizánci Császárságot elsők között érintette - egyik élharcosa volt I. Murád szultán, aki kihasználva azt, hogy a balkáni délszláv népek egymás ellen háborúznak, megkezdte Szerbia és Bulgária területének elfoglalását.
Több szempontból is kulcsfontosságú volt az 1389-ben lezajlódó első rigómezei ütközet, amelyben a csaknem 40 ezres oszmán hadsereg mért vereséget a nagyjából 20 ezer főt számláló egyesített szerb-bosnyák-havasalföldi-albán csapatokra. A harc alatt azonban I. Murád szultánt meggyilkolta egy szerb nemes, a hatalom ennek következtében a szultán fia, Bajazid kezében összpontosult. A rigómezei ütközet után Magyarország ellen is megindultak az első török betörések, a jelenség pedig annak fényében volt különösen aggasztó, hogy az új szultán remek hadvezér hírében állt.
A várható eseményekre az elhúzódó trónharcok során magyar királlyá előlépő Luxemburgi Zsigmondnak kellett megtalálni a válaszlépést. A fiatal uralkodó több ízben vezetett hadjáratot Szerbia, valamint Havasalföld területére a törökök ellen, 1395-ben a Duna partján fekvő Kisnikápolyt is sikerült megszereznie, de figyelmet fordított az ország délvidéki várainak megfelelő karbantartására is. Mindezek mellett Zsigmond számára világos volt, hogy az Oszmán Birodalom legyőzéséhez egy nemzetközi keresztes hadseregre van szükség, így meg is kezdte ez irányú tevékenységét a diplomáciában egyébként otthonosan mozgó király.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap