Soha nem látott fotó Hirosimáról
2014. május 22. 18:07
A japán Hirosima városára ledobott atombomba következtében felszökő gombafelhő látható azon a felvételen, amely a Bonhams aukciósház jóvoltából kerül hamarosan kalapács alá.
Korábban
A fekete-fehér felvételt egy amerikai bombázó ablakából készítették, s ez az egyetlen, a hirosimai atomtámadásról készült nem hivatalos fotó.
1945. augusztus 6-án reggel fél nyolckor három amerikai repülőgép tűnt fel Hirosima japán nagyváros fölött. A B-29 típusú bombázó, az Enola Gay alacsonyabbra ereszkedett, és "valamilyen tárgyat" dobott le. 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel a város fölött vakító kékesfehér fény lobbant, majd mennydörgés következett és gombafelhő szökött az ég felé: 600 méter magasságban felrobbant az első atombomba, a Little Boy, amelynek ereje 17 ezer tonna TNT-nek felelt meg. A Harry S. Truman amerikai elnök által elrendelt atomtámadás - amelyet három nappal később a nagaszaki követett - 140 ezer ember életét követelte.
Az itt látható képet Russell Gackenbach hadnagy, a Necessary Evil navigátora készítette a bombázóra felcsempészett saját Agfa Viking típusú kamerájával nagyjából 1 perccel a robbanás után, attól 20 kilométerre, mintegy 9 kilométer magasan. A gépen számos tudós és újságíró is helyet kapott, hogy felmérjék az atomtámadás okozta pusztítást.
A szemcsés felvételt soha nem publikálták, Gackenbach egészen a kilencvenes évekig magánál tartotta, majd eladta egy magángyűjtőnek. Az 50 ezer dollárra becsült képet a Bonhams aukciósház árverezi el a fényképezőgéppel együtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap