Példátlan műkincslopás: eltűnt egy Csontváry
2014. április 24. 11:39 MTI
A debreceni MODEM raktárából ellopták Csontváry Kosztka Tivadar és Nemes Lampérth József egy-egy alkotását, amelyeknek az értéke összesen több mint százmillió forint - adta hírül a nol.hu.
Korábban
A Népszabadság tudósítója szerint az intézmény múlt héten feljelentést tett, az önkormányzat is tud a Debrecenben példátlan bűnügyről, de a nyilvánosságot "elfelejtették" értesíteni.
Az Antal-Lusztig-gyűjtemény két kiemelkedő darabja tűnt el, az egyik Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai táj holdvilágnál alakokkal című alkotása, amelyet a MODEM-ben nyolc évvel ezelőtt 80 millió forint értékben vettek át letétbe a debreceni önkormányzattal kötött szerződés alapján. A másik ellopott mű Nemes Lampérth József tusrajza Táj dombokkal címmel, ennek értéke a letétbe adáskor 25 millió forint volt.
A gyűjtemény tulajdonosa, Antal Péter debreceni műgyűjtő a Népszabadságnak azt mondta: nem tudni, hogy a műveket mikor és milyen körülmények között lopták el, és érthetetlen, hogy az ipari kamerákkal megfigyelt és biztonsági őrökkel felügyelt létesítményben miért nem vették észre hamarabb a bűncselekményt.
Antal Pétert mintegy két hete értesítették a MODEM-ből, hogy nézzék át a földszinti raktárt, mert nem találnak két képet. Ezután Kukla Krisztián igazgató belső vizsgálatot rendelt el, majd múlt héten feljelentést tett. Az MTI kereste a MODEM-et, de egyelőre nem érte el az intézmény illetékesét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap