Ezeket a világörökségeket lepheti el a víz
2014. március 5. 15:20 MTI
Víz alá kerülhet a UNESCO világörökségi listáján szereplő objektumok közül 136, ha 3 Celsius-fokkal melegszik a világ éves középhőmérséklete - állapították meg osztrák és német tudósok.
Korábban
Az Environmental Research Letters című szaklapban megjelent tanulmány a tengerszint várható emelkedését kétezer éves időintervallumban modellezte. Ben Marzeion, az Innsbrucki Egyetem Meteorológiai és Geofizikai Intézetének kutatója és Anders Levermann, a potsdami Klímakutató Intézet munkatársa azt is megvizsgálta, hogy az UNESCO-világörökséget mely régiókban veszélyezteti az ár a következő évszázadokban.
A világ éves középhőmérséklete már most is majdnem egy Celsius-fokkal magasabb, mint az iparosodás előtt volt. Ha az iparosodás előttihez képest három fokkal melegebb lesz, akkor a világ kulturális örökségének egyötöde, 136 hely kerül hosszú távon víz alá - mondta Marzeion.
A választott hosszú - kétezer éves - időtartam lehetővé tette, hogy múltbéli jelenségekkel is összevessék az előre jelzett adatokat. Mintegy 100 ezer évvel ezelőtt, a legutóbbi meleg időszakban például a tenger szintje körülbelül 5-8 méterrel volt magasabb a mainál, ez pedig megfelel a modellkísérletben 1-2 fokkal magasabb hőmérséklet mellett kapott eredményeknek - magyarázta Marzeion.
Ha három fokot melegszik a Föld éghajlata, akár 12 ország is elveszítheti mai területének több mint felét, körülbelül 30 ország pedig egytizedét. A veszély mindenekelőtt a Csendes- és az Indiai-óceán, illetve a Karib-tenger szigetállamait, Délkelet-Ázsia sűrűn lakott partvidékét és Floridát fenyegeti. A világ mai népességének hét százaléka él olyan területeken, melyek háromfokos melegedés esetén víz alá kerülnek. Amennyiben ma emelkedne ennyit a vízszint, több mint 600 millió embernek kellene új otthont keresnie.
Ha a tenger szintje egyszer ilyen magas lesz, elborítja az ókori Pompeji és Karthágó ásatásait, az olaszországi Amalfi-partvidéket, Isztambul, Nápoly, Amszterdam, Szentpétervár és Dubrovnik történelmi belvárosát, a pisai Dóm teret és a ferde tornyot, a Húsvét-szigeteket, az amerikai szabadságszobrot, a sydneyi operaházat, a londoni Towert, a westminsteri apátságot és Velencét is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap