Capa színesben
2014. január 31. 10:02 MTI
Robert Capa békeidőben készült, részben soha nem látott színes felvételei láthatók péntektől május elejéig a New York-i Nemzetközi Fotográfiai Központ (International Center of Photography, ICP) kiállításán.
Korábban
A magyar születésű fotóriporter a háborúkban készült fekete-fehér képei révén vált világhírűvé, színes fotói az alpesi síelésről, a biarritz-i és a deauville-i strandolásról vagy épp korának olyan jeles alakjairól, mint Pablo Picasso, Ava Gardner és Ingrid Bergman, szintén kiemelkedő, bár jóval kevésbé ismert területét jelentik a fotoriporter munkásságának.
A Capa in Color című tárlat az első, amely a fotóriporter színes képeit vonultatja fel: több mint százat, amelyeket a kurátorok 4200 fotóból válogattak ki. A bemutatott felvételek felét soha nem láthatta még a nagyközönség - írta a New York magazin. A kiállításon szerepelnek ugyan a háború alatt készült fotók is, a felvételek többségét mégis a Holiday vagy épp az Illustrated című folyóiratok számára készült és a háború utáni Európa általában véve felszabadult hangulatát megörökítő kockák adják.
Robert Capa 1938-ban, a második japán-kínai háborúból tudósítva kísérletezett először színes felvételekkel. A fotoriporterek akkoriban megvetették a színes képeket, amelyek ítéletük szerint híján voltak a fekete-fehér fotók riportszerű, éles stílusának. Ráadásul sok gonddal jártak: két hétbe telt, mire megjelenhettek nyomtatásban, ami nem fért össze a hírek sürgető közlésével.
Legközelebb 1941-ben, a Saturday Evening Post című lapnak készített színes képeket, amikor egy norvég hajón átkelt az Atlanti-óceánon. Szintén abból az évből való az kiállításon látható kép is, amelyen Idahóban megörökítette Ernest Hemingwayt fiával, Gregoryval. Két évvel később pedig Észak-Afrikából Szicíliába hajózva fényképezett színesben. A felvételeket a Collier's közölte azon a nyáron. Capa megszerette a színes fotókat, a világháború után egyre több ilyen képet készített, többek közt azért, mert a Kodachrome-ról a kevésbé macerás Eckachrome filmre váltott.
1948-ban Dél-Franciaországba utazott, hogy Picasso kerámiáit fényképezze, a művész azonban meggondolta magát, és nem engedte lefotózni alkotásait. Bepillantást engedett viszont családjának hétköznapi életébe. Ugyanabban az évben a Szovjetunióban járt John Steinbeck íróval. Hazalátogatott Budapestre is, erről az útjáról szintén láthatók képek a tárlaton.
1951-ből valók a Biarritz strandján megörökített nyári pillanatok bikinis nőkkel. Párizsi életképek - a lóversenypályáról vagy épp a legújabb Dior-modelleket viselő nőkről - szintén akadnak a színes képek között. Járt a Mezítlábas grófnő forgatásán, ahol Ava Gardnert és Humphrey Bogartot fényképezte, de megörökítette Ingrid Bergmant Roberto Rossellinivel és Luchino Viscontit Anna Magnanivel.
A fotoriporter ezeket a témákat is ugyanazzal a kíváncsisággal, de egyfajta újonnan lelt derűvel közelítette meg, mint háborús képeit. "Szerette ezeket a munkákat, élvezte a sok utazást. Más kérdés, hogy hat-hét év múltán, amikor 40 éves lett, átgondolta, merre is tart" - mondta a tárlat kurátora, Cynthia Young. 1953-ban ezért úgy döntött, hogy visszatér "régi munkájához". Indokínába ment tudósítani a háborút, amelyről szintén készített színes felvételeket, ám 1954. május 25-én aknára lépett és meghalt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap