A Zichy család ősi fészke
2014. január 29. 12:00 Herczeg Renáta
A gróf Zichy család ősi fészke az egykori Nagyláng település volt. A középkori falu, amelynek templomáról írott források maradtak fenn, az oszmán uralom alatt elpusztult, majd a XVII. században a régi település mellett felépült az új falu, amelyet III. Ferdinánd Zichy Istvánnak adományozott, és ezzel a família lángi ága itt telepedett meg.
Korábban
István győri vicegenerális volt, és a korabeli források több helyen kiemelik magas műveltségét, amelyet még ifjú korában a Pázmány Péterrel kötött szoros kapcsolata táplálhatott. Talán az ő javaslatára kísérte el Zrínyi Miklóst olaszországi tanulmányútjára, ahol nyugati műveltségét megalapozta. Ferdinánd meg is jegyezte róla: „nekünk nagyon tetszik, mind arca, mind magatartása arra mutat, hogy nagyra született”. És ez így is lett, mert ő és a családja évszázadokon keresztül szolgálta hazáját és a keresztény egyházat. A falu hosszú ideig önálló volt, majd 1936-ban egyesült Soponyával, azóta a Zichyek kastélya ezen a településen áll.
A Zichy család kedvelte a települést, olyannyira, hogy már a XVIII. században ide építették első rezidenciájukat. A II. János császári-királyi kamarás által felépült barokk lak feltehetően földszintes, L alakú kisebb kúria volt. Néhány évvel később még egy szárnnyal megtoldották, így e század végére már hasonlóan a maihoz, U alaprajzú földszintes kastéllyá nőtte ki magát az épület. Sokkal később egy melléképületet emeltek fel hátul, így négyzetes belső udvart alakítottak ki, amelyet körbeöleltek a rendezett francia kertek és bohókás hangulatú angolparkok. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire fontosnak tartották a parkot, mint az, hogy a korabeli számadások szerint a kertészek voltak a legtöbben a személyzet között.
Nagyobb változás a kastély életében Zichy (IV.) János idejében történt. A klasszicizmus korának legnagyobb építészét, Pollack Mihályt (többek között: Alcsút, Tengelic kastélyai, Magyar Nemzeti Múzeum) bízta meg az ősi fészek reprezentatív és modern átépítésével. Az immáron emeletessé váló rezidencia elegáns középrészét a páros oszlopokon nyugvó erkély adja, amelyet kiemelnek a grandiózus ión fejezetű pilaszterek is. A hideg eleganciát az akkor kiépülő angolpark tette még látványosabbá: a Sós-tó, a Selyem-major partja és a ligeterdő romantikus hangulatot kölcsönzött az épületnek. Később az íves partú Hattyús-tavat, a falu felől pedig kőhidat alakítottak ki és kutat állítottak fel az udvar közepére. Az 1836-os leírás szerint a park már „látvány” volt.
A birtok legértékesebb és talán legmaradandóbb részévé vált a természeti táj, amely Zichy Ödön idejében élte virágkorát. A gróf megszállott kertész volt. A kertbe nyolc üvegházat épített, benne növényritkaságokkal, amelyeket tanulmányozott, és megfigyeléseit szakfolyóiratokban tette közzé. A munkában társa Fuchs Emil volt, aki itt kezdte folyamatosan felívelő pályáját. Fuchs később az esztergomi prímási palota kertjének kitalálója, majd Pest főkertésze lett. A park gondozását egészen a második világháború végéig műgonddal végezte a család, ám a benne álló épület hideg eleganciáját csak a benne élők eseménydús élete ellensúlyozta.
HERCZEG RENÁTA ÍRÁSÁNAK FOLYTATÁSÁT KERESSE A MÚLT-KOR TÖRTÉNELMI MAGAZIN TÉLI SZÁMÁBAN!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.