Meghalt a lengyel-bolsevik háború utolsó veteránja
2013. december 11. 10:37 MTI
Meghalt 113 éves korában a veterán háborús hős, Józef Kowalski kapitány, az 1920-as lengyel-bolsevik háború utolsó résztvevője - jelentette be kedden a lengyel nemzetvédelmi minisztérium.
Korábban
Lengyel internetes újságok híradása szerint Kowalski valószínűleg a legidősebb férfi volt a világon. Az előző rekorder - a valaha legtovább élt férfi - a japán Kimura Dzsiroemon volt, aki idén júniusban halt meg 116 éves korában.
Kowalski 1900. február 2-án született. Részt vett a lengyel-bolsevik háborúban, annak legfontosabb ütközeteiben, köztük a varsói csatában és a Komarów melletti ütközetben, ahol Bugyonnij híres lovashadserege ellen harcolt. 1939 szeptemberében tüzérként harcolt a Lengyelországot megtámadó hitleri hadsereg ellen, fogságba esett, és egészen a háború végéig fogoly volt. A háború után földművesként dolgozott egészen 93 éves koráig, amikor is egy idősotthonba került.
2010-ben, 110. születésnapja alkalmából a lengyel államfő a Lengyelország Újjászületése Érdemrend Parancsnoki Keresztjével tüntette ki. A miniszterelnöktől egy ulánus - lengyel lovassági - kardot kapott, míg a Veteránok és Üldözöttek Hivatalától a Pro Memoria-érmet második világháborús részvételéért. 2012 februárjában a lengyel nemzetvédelmi miniszter századossá léptette elő.
A 116 éves japán Kimura Dzsiroemon szeptemberi elhalálozása óta a 111 éves olasz Arturo Licata számít a világ legidősebb férfijának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap