Folytatják a feltárást Drégelypalánkon
2013. november 28. 09:48 MTI
Több mint 200 millió forintos turisztikai fejlesztés kezdődött a Nógrád megyei Drégelypalánkon, a beruházás keretében többek között interaktív múzeumot és kulturális tanösvényt alakítanak ki, és folytatják a nemzeti örökség részét képező Drégely vár feltárását is - tájékoztatott a község polgármestere.
Korábban
Dombai Gábor elmondta: a középkori történelem egyik legjelentősebb maradványát, Drégely várát évente 12 ezernél is több turista látogatja meg, de nagyon kevesen töltenek el néhány napot a településen.
Az önkormányzat 235,5 millió forint támogatást nyert az Észak-magyarországi Operatív Program (ÉMOP) pályázatán, a 2014 decemberéig tartó fejlesztésekkel az a céljuk, hogy Drégelypalánk új turisztikai célponttá váljon Nógrád megyében és növeljék az eltöltött vendégéjszakák számát - tette hozzá. A polgármester közölte: felújítják a várrom egyik körbástyáját és kialakítanak egy a várhoz vezető, a helyi történelmet bemutató, tíz állomásból álló kulturális tanösvényt.
A Szondi-várjátékok helyszínéül szolgáló Schaffer-kút környékén elterülő tisztáson pedig tájékoztató táblákat, asztalokat, padokat, hulladékgyűjtőket, esőbeállót helyeznek el és illemhelyet is kialakítanak. A beruházás fő eleme egy interaktív múzeum és turisztikai központ kiépítése a jelenleg is Szondi-kiállítóhelyként működő épület és a mellette lévő parasztház teljes átépítésével.
Dombai Gábor elmondta: helyet kapnak majd itt a helyi néphagyományok, elkészül a várat bemutató rekonstrukciós kisfilm, valamint egy háromdimenziós, a drégelyi csatát és a törökkort bemutató történelmi kisfilm is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap