Elrabolt gyermekkor - egy magyar gyermek a Szovjetunióban
2013. november 25. 15:32
A Szovjetunióba hurcoltak emléknapján egy megdöbbentő és szívbemarkoló történetet ismerhettek meg az Emlékpont rendhagyó tanóráján résztvevő diákok november 25-én. 1945-ben, a második világháború végén a hároméves Horváth Lászlót nagyszülei karjaiból tépték ki a szovjet hatóságok és hurcolták el egy szovjet gyermeknevelő intézetbe. A "janicsárként nevelt" fiú először hatévesen szembesült magyar származásával, de csak a hatvanas években kerülhetett kapcsolatba édesapjával és juthatott haza Magyarországra - magyar nyelvtudás nélkül.
Korábban
A magyar Országgyűlés tavaly minősítette november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává. A határozat alapján arról a mintegy 800 ezer magyarról van szó, akiket 1944 őszétől hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak kényszermunkára, illetve akiket koholt vádakkal hosszú évekre száműztek a Gulag rabtelepeire.
Hétfőn délután megrázó történetet ismerhettek meg a hódmezővásárhelyi Emlékpont rendhagyó tanóráján résztvevő diákok. A jelenleg Nagymágocson élő Horváth László maga mondta el a fiataloknak, hogyan szakították el családjától a szovjet hatóságok, fosztották meg magyarságától és miként került haza szülőföldjére. Az 1942-ben született Horváth Lászlót szülei a második világháború végén az Ungváron élő rokonok gondjaira bízták. 1945-ben a nagyszülők úgy döntöttek, hogy hazatelepülnek Magyarországra. A határátlépés során a szovjet katonák a nagyszülők kezéből kiragadták az ekkor hároméves fiút, őket pedig fegyverrel kényszerítették a magyar területre való átlépésre.
Horváth Lászlót ezt követően az ungvári gyermekgyűjtő táborba hurcolták. 1945 októberében átvitték Munkácsra egy szigorúan zárt gyermeknevelő intézetbe. Itt végzett el hét általános iskolai osztályt, majd Boriszláv városába került, olajipari középiskolába. 1959-től 1963-ig a Kaszpi-tenger melletti olajfúrásoknál dolgozott.
Először hatéves korában jutott tudomására, hogy ő magyar. A gyermeknevelő intézetben dolgozó egyik tanárnő súgta fülébe, azzal a megkötéssel, hogy tartsa titokban. Édesapja 1956-ban kerestette a Vöröskereszttel, ekkor lett számára végleg nyilvánvalóvá magyarsága. A forradalom kirobbanása miatt ügyét félresöpörték a hatóságok. Már a Kaszpi-tenger mellett dolgozott a számára kötelezően kijelölt munkahelyen, amikor megkezdhette levelezését a budapesti Vöröskereszttel. Így vehette fel a kapcsolatot édesapjával, és végül hazautazhatott Magyarországra.
Hazakerülését követően meg kellett tanulnia a magyar nyelvet, és a mindennapokban való eligazodáshoz szükséges ismereteket is el kellett sajátítania. Ennél is nehezebb volt számára, hogy édesapjával felnőttként kellett kialakítani az apa-fiú kapcsolatot. A Kádár-rezsim nem tűrte a "baráti" szovjetek által elkövetett embertelen történetek létezését, ezért Horváth Lászlónak és családjának a vele történtekről egészen a rendszerváltásig hallgatnia kellett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap