Saját sírjaikat is megásták az éhen halt bronzkori kisfiú szülei
2013. november 15. 17:40
Egy skóciai farmer szántás közben egy kővel borított, 3500 éves sírra bukkant, amelyben a kutatók egy magzatpózban fekvő gyermeki csontvázat találtak. A vizsgálatok kimutatták, hogy a gyermek alultáplált volt, a temetés pedig abban az időben zajlott, amikor a terület lakói a tömegsírokról a „magányosakra” váltottak.
Korábban
A délnyugat-skóciai Monreithben fellelt nem mindennapi leletet 2012 áprilisában mutatták be a közvéleménynek, azóta több vizsgálatot is elvégeztek a 9-12 év körüli gyermek maradványain, s megállapították, hogy kórosan alultáplált volt, ami a bronzkori Skócia létért való küzdelmének történetébe pontosan beleillő szomorú tény. A csontváz igencsak furcsa körülmények között, egy kőlapokkal kibélelt sírban nyugodott, amely az egyik legrégebbi ilyen típusú temetkezési hely, amelyet valaha skót földön találtak.
Nem ez a sírgödör volt az egyetlen a környéken, ugyanis a régészek másik kettőre is rábukkantak, amelyeknek azonban nem voltak lakói, s a kémiai elemzések megerősítették, hogy soha nem is feküdt benne senki, magyarázta Warren Bailie, a feltárás vezetője. Ez a szakértők szerint arra utalhat, hogy a fiú családja tovább bírta a nélkülözést, s odébbálltak, mielőtt szervezetük vereséget szenvedett volna az éhséggel szembeni harcban.
A területen dolgozó Jock McMaster elmondása szerint igen meglepődött a régészeti leleten, hiszen felmenőitől kezdve évtizedeken át művelés alatt állt a föld, s még soha semmilyen ősi anyag nem került elő belőle.
A szakértők szerint az elgondolás, miszerint a meghalt fiú hozzátartozói a közeli területen saját maguknak is elkészítenek egy sírhelyet, ahhoz hasonlítható, amelyet gyakran látni a modern társadalmakban is: a még élő családtag önmagának is elkülönít egy nyughelyet. „A bronzkori csoportok esetleges mozgásának ritka bizonyítékai ezek” – mondta Bailie. Majd hozzátette: „a gyermeken az alultápláltság jeleit figyeltük meg, amelyet a különböző betegségek, a szegényes étrend, de az élelem teljes hiánya is okozhatott.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap