Ritka német fotók a sztálingrádi csatáról
2013. november 12. 10:44
A Harmadik Birodalom 1941 júniusában hadüzenet nélkül támadta meg a Szovjetuniót, az előretörő német csapatokat csak az év telén sikerült a szovjeteknek feltartóztatniuk. A Führer 1942-ben újabb offenzívát indított, ebben a nyugatról átdobott, harcedzett erők is részt vettek. A déli fronton nagy erőkkel kezdődött hadművelet végső célja a kaukázusi olajmezők megszerzése, a további harcokhoz szükséges üzemanyag biztosítása volt, ehhez a kulcsot a Volga menti iparváros, Sztálingrád (a mai Volgográd) elfoglalása jelentette.
Korábban
A mindkét oldalon legalább egy-egy millió katona részvételével zajló harc időközben szimbolikussá vált. Hitler azt mondta: „egész hadjáratom értelmét veszti, ha lemondok Sztálingrádról”. A szovjeteknek pedig morális okokból is létkérdéssé vált a vezetőjükről elnevezett város védelme, Sztálin kiadta az „egy lépést sem hátra” parancsot. Az erőddé átalakított városban kíméletlen, brutális harc folyt házról házra, utcáról utcára, amelyben a németek nem sok hasznát vették tankjaiknak.
Habár a német, olasz és román erők elfoglalták a város nagy részét, az 1942 novemberében indított nagy erejű szovjet ellentámadásnak a kimerült szövetségesek nem tudtak ellenállni, s az orosz csapatok fokozatosan szorították ki őket Sztálingrádból. 1943 januárjában a németek végül megadták magukat, s ezzel véget ért a több mint 700 ezer halálos áldozatot követelő ütközet.
A harcoló német alakulatok által készített fotókat az englishrussia.com tette közzé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.