A gyűlölet városa már készül a Kennedy-merénylet évfordulójára
2013. szeptember 23. 16:36 MTI
A szeretet jegyében készített mintegy 30 ezer művészeti alkotással dísztik fel idén ősszel a Texas állambeli Dallast, hogy megemlékezzenek John F. Kennedy elnök meggyilkolásának 50. évfordulójáról, és egyszersmind lemossák Dallasról a "gyűlölet városa" szégyenbélyeget.
A 29 Pieces elnevezésű nonprofit művészeti szervezet önkéntesei a hét végén láttak hozzá a város feldíszítéséhez a Dallas Love Project részeként. A kezdeményezés célja annak bemutatása, hogy Dallas, amelyet az 1963. november 22-ei merénylet óta a "gyűlölet városaként" emlegetnek, nem szolgál rá a negatív címre. A többek közt helyi iskolások, üzletemberek és idősotthonok lakói által készített alkotásokat a következő hetekben helyezik ki a város különböző pontjaira.
Mindössze néhány héttel Kennedy meggyilkolása előtt, ultrakonzervatívok egy csoportja zavarta meg Adlai Stevenson amerikai ENSZ-nagykövet beszédét, amelyet a belváros egyik előadótermében tartott. Távozásakor pedig egy nő fejbe dobta a nagykövetet. Három évvel korábban, az 1960-as elnökválasztási kampány során a tiltakozók az alelnökjelölt Lyndon B. Johnsont és feleségét zaklatták a belvárosban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.