Vegyi fegyverrel akarta elüldözni a bolsevikokat Churchill
2013. szeptember 9. 08:48
Miközben a világ lélegzetvisszafojtva figyeli a szíriai polgárháború eszkalálódását és azt mérlegeli, hogy - az Egyesült Államok szinte biztosra vehető részvétele mellett - kik és mikor indíthatják meg a légitámadás-sorozatot az - ellentmondásos információk szerint - saját népe ellen szarint bevető damaszkuszi rezsim ellen, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a Nyugat is többször folyamodott vegyi fegyverhez a történelem folyamán. No és azt, hogy Winston Churchill brit miniszterelnök ennek az egyik legnagyobb támogatója volt.
Korábban
A brit birodalmi vezérkar tisztában volt azzal, hogy világméretű skandalum kerekedhet abból, ha az emberek megtudják, hogy a kormány egyáltalán fontolóra veszi vegyifegyver-készletének bevetését. Winston Churchill azonban – akkoriban mint hadügyminiszter és légügyi miniszter – lesöpörte a kabinet aggodalmait. A vegyi fegyverek nagy támogatójának hírében álló miniszter eltökélt volt abban, hogy bevesse a hivatalosan 1954-től tömegpusztítónak számító fegyvereket a bolsevikok ellen Oroszország északi részén.
1919-ben Churchill fő elfoglaltsága a szövetséges intervenció volt az orosz polgárháborúban. A miniszter rendíthetetlen szószólója volt a beavatkozásnak, és kijelentette, hogy a bolsevizmust „a bölcsőjében kell megfojtani”. A britektől egyébként nem állt távol a vegyi fegyverkezés, s nem is kell túl messzire visszamenni a történelemben: a harmadik gázai csatában (1917) Edmund Allenby tábornok tízezer fojtógázzal töltött lövedéket lőtt ki az ellenséges hadállásokra – ekkor még kevés sikerrel.
Az első világháború utolsó hónapjaiban aztán a kormányzati felügyelet alatt működő Porton in Wiltshire-i laboratóriumokban egy sokkal veszélyesebb fegyvert fejlesztettek ki brit tudósok: az "M Device"-t, ami egy mesterségesen előállított arzénvegyület származék (adamsite) volt. A fegyver kifejlesztője, Charles Howard Foulkes királyi hadmérnök „minden idők leghatékonyabb vegyi fegyverének” nevezte az M Device-t. A Porton Down-i kísérletek szerint valóban szörnyű fegyver volt: hányás, vérköhögés, állandó fáradtság voltak a főbb tünetek. A kémiai fegyverkezés irányítója, Sir Keith Price meg volt róla győződve, hogy bevetésével felgyorsítható a gyűlölt bolsevik rendszer bukása.
London – Churchill legnagyobb bánatára – azonban vonakodott bevetni a kémiai fegyvert, miközben a későbbi háborús miniszterelnök már azt tervezte, hogy az M Device-t akár az észak-indiai rebellis törzsek ellen is fel lehet használni. „Határozottan kiállok a mérges gázoknak a civilizálatlan törzsek elleni bevetése mellett” – jelentette ki egy azóta nyilvánossá vált titkosított memorandum szerint. Churchill kritizálta a kormánytagok „finnyásságát”, s „ésszerűtlennek” nevezte az India Office-nak a vegyi fegyver használatával kapcsolatos ellenvetéseit.
Churchill szava döntött: 50 ezer M Device-t szállítottak hajóval Oroszországba. A brit légierő 1919. augusztus 27-én vetette be titkos fegyverét az Arhangelszktől 170 kilométerre délre levő Jemca ellen. A támadássorozat szeptemberben tovább folytatódott a bolsevikok által irányított városok és falvak elle, azonban a fegyver részben a kiszámíthatatlan őszi időjárás miatt jóval kisebb hatásfokkal működött, mint azt Churchill remélte. Még abban a hónapban leállították a vegyi támadást, majd a megmaradt fegyvereket a Fehér-tenger mélyére száműzték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap