10 tény Picassóról
2013. szeptember 4. 10:34
1. A kubizmus atyjaként és a kollázs megteremtőjeként számon tartott Pablo Picasso a 20. századi avantgárd és az egyetemes művészettörténet egyik legnagyobb alakja.
2. Azt hitték, hogy Picasso halva született, akit bácsikája, Salvador doktor mentett meg, miután egy szivarra rágyújtva nagy füstfelhőt fújt az újszülött arcába.
3. Picasso első szava a ceruza volt.
4. A később vállaltan ateista Picasso pályája elején gyakran festett vallási témájú képeket, és első festményeit egy barcelonai apácazárda vásárolta meg.
5. Bár 1911-ben a Mona Lisa Louvre-ból való eltulajdonításával Picassót és barátját, Guilleaume Apollinaire költőt gyanúsították, a két – a kihallgatás során többször is sírva fakadó – férfit végül elengedték.
6. Picasso nem csak festőként tevékenykedett. A több száz általa költött vers mellett írt két drámát, valamint szobrokat, kerámiákat és egyéb műtárgyakat is alkotott. Egyes becslések szerint életében összesen mintegy 50 ezer műalkotást hozott létre.
7. Előfordult, hogy a festő a versei szövegét – a zavaró tényezők elől elzárkózva – a mellékhelyiségben írta le egy vécépapírra.
8. A világon egyetlen festő műveit nem lopták el annyiszor, mint Picasso képeit.
9. Az 1900-as évek elejétől Párizsban élő Picassónak – spanyol lévén – a 20. század egyetlen nagy fegyveres konfliktusában sem kellett harcolnia.
10. Picasso Sztálin halála után készített egy festményt a diktátorról, akit az eredeti tervek alapján meztelenül ábrázolt volna. Bár ez nem valósult meg, ábrázolásmódja miatt a kép így is felháborodást keltett a kommunisták között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap