Emberáldozatokkal tisztelegtek Peru uralkodónője előtt
2013. augusztus 27. 11:18
Prehispán temetkezési helyet tártak fel Peruban: két évtized alatt ez volt a nyolcadik olyan sír, ahol egy papnő aludta örök álmát. Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a dél-amerikai ország területét egykoron a szebbik nem tagjai uralták.
Korábban
A mocsika indián nő maradványát még júliusban fedezték fel Peru északi tartományában, Chepanban, a La Libertad nevű területen található San Jose de Moróban. A sír egyike ama számos temetkezési helynek, amelyek időről időre ámulatba ejtik a régészeket: a legutóbbi, nagy visszhangot kiváltó felfedezésre 2006-ban került sor, ő volt a „cao-i hölgy”, aki 1700 éve hunyt el, s akit Peru egyik legelső uralkodónőjeként tartanak számon.
„Ez a felfedezés rávilágít arra, hogy a nők nemcsak a rituálékat végezték, hanem az adott területet mint hercegnők, kormányozták is” – mondta el Luis Jaime Castillo ásatásvezető az AFP hírügynökségnek. „A mostani a nyolcadik ilyen sír a sorban. Eddig csak nőkét találtuk meg, férfi sír egy sem került elő” – tette hozzá.
A papnő 1200 évvel ezelőtt hunyt el, s egy pompás termet kapott – a régészek szerint ez is azt mutatja, hogy a mocsikák nagyszerű mesteremberek voltak. „A terem L alakú és agyagból készült, amit hullám és tengeri madár alakú réztálakkal borítottak be” – magyarázta Castillo, hozzátéve, hogy az elhunyt nyaka mellé egy maszkot és egy kést is temettek.
A sírhelyen, amit sárga és vörös színű képekkel dekoráltak, tíz falmélyedés is van, ide kerámiatárgyakat rejtettek, ajándék gyanánt. A papnő ráadásul „társakat” is kapott, öt gyermek – kettő közülük csecsemő – és két, valószínűleg emberáldozás során legyilkolt felnőtt személyében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap