Meghal I. Géza magyar király
2004. május 21. 12:25
A magyar király I. Béla és Richeza lengyel hercegnő házasságából született 1040 körül. A keresztségben a Magnus nevet kapta. Apja 1063-as halála után Lengyelországba menekült, és a lengyel király, II. Boleszláv támogatásával fellépett Salamon király ellen. Harc helyett Győrött megegyeztek, Géza megkapta a dukátust. 1060-as évekre tehető első házassága Zsófia hercegnővel, a frigyből született Kálmán és Álmos. 1071-ig baráti vizsonyt ápolt Salamonnal, ezután azonban a herceg nyíltan a királyi koronára tört. 1074. március 14-én Mogyoródnál döntő győzelmet aratott a király felett. Salamon IV. Henrikhez fordult segítségért, a magyarok azonban sikeresen verték vissza a támadást. A győzelem után a hercegséget testvérének, Lászlónak adta. Géza VII. Gergely pápától kérte királysága elismerését, azonban a Szentszék ezt komoly feltételekhez kötötte, így a tárgyalások dugába dőltek. A bizánci császár elismerte uralmát. Géza nevéhez fűződik a garamszentbenedeki bencés apátság, illetve a váci egyházmegye megalapítása. Uralkodásának vége felé tárgyalásokat kezdeményezett Salamonnal, de halála miatt nem jött létre megállapodás. Vácott temették el. Utóda testvére, László lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap