Egyedülálló római kori bronzkincs Óbudáról
2013. július 16. 11:12
A legmodernebb digitális technológiával született újjá az az egyedülálló római kori világítóeszköz, amelyet Óbudán találtak az Aquincumi Múzeum régészei. A tenyérnyi tárgy egy színházi komikus maszkot ábrázoló, két darabból összeilleszthető bronzmécses egyik fele. Hasonló mindössze néhány példány ismert az egész Római Birodalom területéről, Pannoniából ez az első ilyen darab.
Korábban
A tervek szerint szeptemberre készül el a főváros első baseball-pályája Óbudán, a Keled utcában. A sportpálya építését megelőzően gondos régészeti kutatások folytak ezen az Aquincum római kori polgárvárosától közvetlenül keletre fekvő területen.
A mécses másik oldala
Geofizikai vizsgálatoknak követően, amelyek során láthatóvá váltak a jelenleg is földben rejtőző épületek, a pálya feltöltése előtt fémkereső műszerrel vizsgálták át felszínt részben önkéntesek közreműködésével. A kutatásnak köszönhetően több száz ókori lelet: érmek, ruhadíszek, bútoralkatrészek, kulcsok, mezőgazdasági szerszámok kerültek az Aquincumi Múzeum gyűjteményébe. A régészek ekkor bukkantak egy nagy földbe süllyesztett kerámia edény alján a mécsesre.
A tenyérnyi lelet egy nagyon ritka olajmécses típusba, a két darabból álló, összeilleszthető, díszített példányok közé tartozik. A tárgy két szimmetrikus, a hossztengelye mentén összeilleszthető, önállóan is funkcionáló darabból állt. Az aquincumi edény alján egy ilyen tárgy jobb fele maradt meg.
A mécses számítógépes rekonstrukciója
A felső rész komikus maszkot ábrázol, az olajbeöntő nyílást a száj sarkában alakították ki. Az állnál található égőnyílásba rakták egykor a kanócot. A szemöldöknél egy függesztő részt alakítottak ki, amelybe egy kis bronzláncot fűztek. A hajhoz levél alakú fogantyút forrasztottak. A mécses belső oldala egyenes kialakítású, a hátsó, fej felőli részénél egy horony található, ebben illeszthették össze a tárgyat a szimmetrikusan kialakított párjával.
Az aquincumihoz hasonló, két darabból összeilleszthető példányból mindössze tucatnyi ismert a birodalomban, ráadásul eddig ez az egyetlen, hiteles ásatási körülmények között talált darabja ennek a tárgytípusnak. Pontos keltezése ezért igen nehéz, valószínű, hogy az i. sz. 1 – 2. században készülhetett.
A rekonstrukció videón
A különleges leletet egy háromdimenziós képalkotó eljárással, lézerszkennnerel dokumentálta a debreceni SziMe3D Kft egy Európai Uniós kutatás-fejlesztési projekt keretében. A szkennelt állományhoz készült el a tárgy teljes virtuális rekonstrukciója. A mécsest a tervek szerint a nagyközönség is megcsodálhatja majd élőben 2014-ben, az Aquincumi Múzeum kiállításán.
Dr. Lassányi Gábor régész cikke és a fotók az regeszet.aquincum.hu oldalon találhatóak
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.