10 tény Leni Riefenstahlról
2013. június 19. 10:28
1. Az elsősorban Adolf Hitler kedvenc rendezőjeként ismertté vált, 2003-ban 101 éves korában elhunyt Leni Riefenstahlt sokan a 20. század egyik legtehetségesebb dokumentumfilmeseként tartják számon.
2. Hitler 1932-ben a Balti-tengerhez hívta üdülni Riefenstahlt, akinek ígéretet tett, hogy a nácik hatalomra kerülése esetén propagandafilmek készítésére kap majd megbízásokat.
3. A rendezőnő 1934-es nürnbergi náci pártkongresszusról készített Az akarat diadala című filmje számos kritikus szerint a filmművészet egyik csúcsteljesítménye.
4. George Lucas a klasszikus Csillagok háborúja-sorozat első részének zárójelenetéhez Az akarat diadalából merített ihletet.
5. A rendezőnő 1936-os berlini játékokról készített Olimpia című munkájában számos technikai újítást alkalmazott, többek között a lassított felvételt, vagy a futók mozgását síneken követő kamerát.
6. A rendezőnő Mélyföld című filmjéhez egy koncentrációs táborból kapott "kölcsön" roma származású statisztákat, akiket nem fizettek ki, és sokan közülük nem élték túl a holokausztot.
7. Bár Riefenstahlt a második világháború után amerikai és francia hatóságok három éven át előzetes letartóztatásban tartották, és többször idézték bíróság elé, végül nem találták bűnösnek.
8. Az életének utolsó szakaszában víz alatti fotózással foglalkozó Riefenstahl 71 éves korában tanult meg búvárkodni.
9. Riefenstahl 100. születésnapjára készítette el utolsó, Víz alatti impressziók című dokumentumfilmjét.
10. A rendezőnő rajongói közé tartozott Michael Jackson, Andy Warhol és Madonna is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap