Megrázó képek a 2. világháborús gyerekkatonákról
2013. május 6. 11:30
A második világháború éveiben a harcoló felek nem egyszer vetettek be gyermekekből álló alakulatokat, főként a különböző felkelések idején. Nem csak a jól ismert Hitlerjugend tagjait alkalmazták a véres háborúk során, gyakran a Szovjetunió, Japán, de Nagy-Britannia is igénybe vette a fiatalkorúak hadi szolgálatait.
Korábban
A holokauszt során a zsidóság minden korosztályát üldözték a nácik, így a túlélés érdekében a gyermekek is gyakran részt vettek a lázadásokban, például a varsói gettó 1943-as felkelése idején, ám több európai antifasiszta felkelésben is (például a jugoszláv partizánok) találhatunk 18 éven aluliakat. Számos gyermekkatona szolgált a Szovjetunió fegyveres erejében, több esetben az árváknak szinte kötelező jelleggel csatlakozniuk kellett a Vörös Hadsereghez. Ezeket a gyermekeket az „ezred fiainak” hívták, s leginkább felderítésre küldték ki őket.
Azonban nem csak a diktatórikus államok vették igénybe a gyermekek háborús szolgálatait: az Egyesült Királyságban 1940-től a 17 éves fiúk már beléphettek a honvédők kötelékébe, 1942 szeptemberében pedig 16 évre csökkentették a csatlakozáshoz szükséges minimális életkort, ám a belépést szülői beleegyezéshez kötötték.
A náci Németország élen járt a gyermekek háborús foglalkoztatásában, a Hitlerjugend már fiatalon elkezdte a leendő német katonák „ideológiai felkészítését”. A németek nem egy esetben egész páncélos hadosztályokat szereltek fel 16-17 éves fiúkkal, akiknek a zöme a hitleri ifjúsági szervezetből érkezett. A háború előrehaladtával a németeknek egyre nagyobb veszteségeik keletkeztek, így a kezdetben tartalékos gyermekek gyakran éles bevetésen találhatták magukat, Berlin ostrománál már 12 éves gyermekek is voltak a védők között. Japánban is több gyermekezredet képeztek ki a szövetséges invázió kivédésére, ám bevetésükre az atombombák ledobása után nem került sor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.