Tényleg élhetett átszúrt fejjel a középkori magyar nemes
2013. február 25. 12:09 MTI
Négy évszázad után megoldódott egy átszúrt koponyájú magyar nemest ábrázoló tiroli festmény rejtélye - számolt be honlapján az osztrák rádió (ORF). Most az orvostudomány is alátámasztotta, amit eddig sokan legendának tartottak: a középkori nemes akár egy évig is élhetett egy lándzsadarabbal a fejében.
Korábban
Az arckép az innsbruscki Ambras-kastély képtárában található már négyszáz éve. A nemes, akit Gregor Baci (Baci György) néven említ a kép felirata, vélhetően egy lovagi tornán szerezte a súlyos sérülést. A lándzsa az egyik szemén hatolt be, és a tarkójánál jött ki.
A krónikák szerint állítólag még egy évig élt sebesülése után a lándzsadarabbal a fejében. A festmény is így ábrázolja őt. A múzeumlátogatók közül sokan, köztük orvosok is, kételkedtek abban, hogy Baci hihetetlen esete valóban megtörténhetett. Innen jött az ötlet, hogy tudományos elemzésnek vessék alá a kérdést - mondta el az ORF-nek Katharina Seidl, a képtár igazgatója.
A történészek az Innsbrucki Egyetemi Klinika radiológiai szakértőihez fordultak segítségért. A klinikán már évek óta készítenek háromdimenziós műanyag modelleket koponyaműtétek előtt, hogy az operáció lefolyását előre modellezzék. Az egyik páciens háromdimenziós adatait összevetették a kétdimenziós festménnyel, és arra az eredményre jutottak, hogy Baci György valóban túlélhette a sérülést.
"A fegyver a legkisebb ellenállás útját keresve a csont és az agy között haladt el. Ha az agyat a fertőzésektől védő agyhártya nem sérül, akkor tovább lehet élni egy ilyen sérüléssel, márpedig annak idején a fegyvereket ólmot és más toxikus anyagokat tartalmazó festékekkel kenték be, amelyek antibakteriális hatásúak volt. A nemesember végül fertőzésbe halt bele, de annak elhatalmasodásához hosszabb idő kellett" - mondta Wilhelm Eisner, a klinika orvosa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.