10 tény az SS-ről
2013. február 4. 15:06
1. A védőosztag névre hallgató Schutzstaffelt, az SS-t 1925-ben hozták létre, hogy ellássa Hitler személyes védelmét. Az SS hamar túlnőtt a testőrség keretein, és szervezetei a náci párton, a rendőrségen és a titkosszolgálatokon keresztül behálózták az egész német államot.
2. Bár a testület neve védőosztag volt, kezdetben az SS tagok csak egy ún. SS-tőrrel voltak felfegyverezve.
3. Az SS feje, Heinrich Himmler a szlávokat leigázó I.(Madarász) Henrik német király reinkarnációjának tartotta magát.
4. Az SS tagok felett nem ítélkezhettek az állami bíróságok.
5. Az SS vezetők halálfejes ezüstgyűrűt hordtak.
6. Az SS-be csak árjabizonyítvánnyal lehetett belépni, amely igazolta, hogy a jelentkező 1800. január 1-ig visszamenőleg nem rendelkezik zsidó felmenőkkel.
7. Egy házasság előtt álló SS-tagnak igazolnia kellett menyasszonya árja származását és kérelméhez a leendő ara fürdőruhás képét is csatolnia kellett.
8. Az SS tagokkal szemben általános elvárás volt, hogy ne kötődjenek egyetlen vallásos intézményhez sem. Kereszteléseken és temetéseken a papok nem jelenhettek meg.
9. Az SS-vezér Heinrich Himmler azt remélte, hogy a háború után az egész SS-t egy vegetáriánus, alkohol- és nikotinfüggőségtől mentes szervezetté teheti.
10. Az SS bevetési csoportjai, az ún. Einsatzgruppék fél év alatt közel félmillió zsidót mészároltak le a Szovjetunió megszállt területein. Vérengzéseiket többnyire lőfegyverrel követték el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.