Leninnel együtt a mauzóleumot is felújítják
2012. december 27. 11:48 MTI
Egy felfújható fehér sátorral takarták le a moszkvai Lenin mauzóleumot, hogy a proletár forradalom vezére bebalzsamozott holttestének menetrendszerinti karbantartásával egy időben az épületet is felújítsák - számolt be az eseményről a Rosszija 24 orosz hírtelevízió.
Korábban
A tervek szerint április végéig befejezik a munkát, amelyre a mauzóleum építése óta először szánták rá magukat a szakemberek, pedig a több mint nyolcvan éve álló érintetlen Vörös téri építménynél már évekkel ezelőtt igen komoly problémák jelentkeztek.
A tudósok már 1963-ban észlelték, hogy a több tonnás tégla és gránit mauzóleum délkeleti, a híres Szpasszkij toronyra néző sarka süllyed. Nem tudni miért, de a szovjet vezetés nem reagált az "egyes számú objektum" állapotának romlására. Mostanára odáig fajult a helyzet, hogy meg kell oldani az épület teljes stabilizálását és rendes szigetelést kell készíteni - nyilatkozta az állami televíziónak Szergej Gyevjatov, az orosz állami őrség tanácsadója.
Az ok a Lenin mauzóleum alatti ingoványos talajban keresendő. Az épület helyén valamikor egy harminc méter széles és 13 méter mély árok húzódott. Azután, hogy kiűzték Napóleon seregeit Moszkvából, törmelékkel fedték be az árkot. Az Alekszej Suszev tervezte épületet egy vasbeton födémre helyezték, de az alatta lévő törmelék megsüllyedt. Vele együtt a vasbeton födém is, amelyet azonban nem lehet kiemelni, viszont a problémát orvosolni kell - mondta Olga Galanyicseva, a felújítást végző főépítész.
Lenin bebalzsamozott holttestén is elvégzik a menetrendszerű, másfél évente sorra kerülő karbantartást. A szakemberek a testet egy speciális elegybe mártják, de felmérik annak állapotát is. Az épület felújítása nem érinti a szarkofágot, a mauzóleum gyásztermében megfelelő hőmérsékleten őrzik a holttestet - nyugtatta meg a Leninért esetleg aggódókat Gyevjatov, az állami őrség tanácsadója.
A Lenin-mauzóleum ma műemlék, és a világörökség részeként védett zónában van. A fából készült első szarkofág 1924 januárjától csupán az év márciusig állt, majd az újabb, szintén fa mauzóleumot 1924-1930 között váltotta fel a mai formájában látható márványborítású épület, amelyet 1973-ban golyóálló borítással láttak el. 1953-1961 között Sztálin bebalzsamozott holttestét is a Vörös téren álló épületben őrizték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.