Elkobzott tóratekercseket kérnek vissza Oroszországtól
2012. november 28. 15:08 MTI
A ma is Oroszországban lévő, a Vörös Hadsereg által 1945-ben elkobzott több száz tóratekercs, szakrális tárgy és műkincs mielőbbi visszaszolgáltatását kezdeményezték magyar zsidó szervezetek - tájékoztatott Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija.
Korábban
A közlemény szerint az EMIH mellett a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány, továbbá a holokauszttúlélők szervezeteinek képviselői a kérdésről egyeztetéseket folytattak egy prágai konferencián az amerikai és az orosz féllel, valamint Douglas Davidsonnal, az amerikai külügyminisztérium holokausztügyekért felelős különmegbízottjával.
A kommünikében felidézik, hogy Martonyi János külügyminiszter Köves Slomóhoz címzett levelében "az egész ország szempontjából fontos nemzeti ügynek" nevezte a tóratekercsek visszaszolgáltatásának ügyét. A miniszter úgy fogalmazott: "a műkincsek hazahozatalának, a jogos tulajdonosoknak való visszaszolgáltatásának, illetve újbóli rendeltetésszerű használatának elősegítése nemcsak feladatunk, hanem kötelességünk is" - olvasható a közleményben.
A második világháború idején Magyarországra érkező szovjet csapatok sok műkincset, műtárgyat és személyes értéket koboztak el. Ezek között voltak azok a vallási szempontból is kiemelt jelentőségű tóratekercsek és liturgikus műtárgyak, amelyek részben magángyűjteményekből, részben közvetlenül a közösségektől kerültek illetéktelen kézbe.
Az EMIH kezdeményezésére a magyar zsidó közösség képviselői azt kérték az orosz hatóságoktól, hogy tegyék lehetővé egy szakmai stáb hivatalos látogatását a moszkvai és Nyizsnyij Novgorod-i múzeumokba és múzeumi raktárakba a műkincsek hollétének és állapotának felmérése érdekében. Ezután indulhat meg az egyeztetés a vallási értékek visszaszolgáltatásáról.
A közlemény szerint az orosz restitúciós törvény kimondja, hogy a második világháború idején ellenséges országok területéről elszállított műkincsek csak három esetben adhatók vissza: a náci hatalom üldözötteinek, a holokauszt áldozatainak és egyházi közösségek esetén. A tóratekercsek és zsidó liturgikus tárgyak esetében mindhárom feltétel teljesül - közölték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.